Szurgent Lajos 51 éve szolgálja a Honvédot

Volt vezető- illetve pályaedző, szakmai igazgató, most éppen játékosmegfigyelőként segíti Szurgent Lajos a Honvédot.

– Azokat a Honvéd-tehetségeket ellenőrzöm, bátorítom, akiket kölcsön adtunk más csapatoknak – mondja jelenlegi pozíciójáról Szurgent, aki kérésünkre felállítja a Honvéd-futballisták örökrangsorát is. Puskás Ferencet helyezi az élre, mögötte szerinte Détári Lajos következik.

– Miután Puskás Öcsi visszatért külföldi száműzetéséből, Szentendrén Honvéd–FTC öregfiúk meccset játszottunk. Ő volt a balösszekötő, jómagam a balszélső. Egy kényszerítő passzával a gólvonalig roboghattam volna, csakhogy figyelmetlen voltam, és rontottam. Egek, hogy miket vágott a fejemhez!

Akkoriban Öcsi már tisztes pocakkal élt, Lajos említi is, hogy nehezen találtak a méretére futballistanadrágot. Ami Détárit illeti, nos, ő balszerencsés időket él meg, mert ma nem a magyar trénereknek áll a zászló a vezetőedzői munkák osztogatásakor.

– Együtt dolgoztunk, ő a Honvéd vezetőedzőjeként, én pá­lyaedzőként. Irigyei közül az akkori klubtulajdonos Piero Pininél valaki feldobta, és azzal vádolta, hogy italozik. Ez alávaló hazugság!

Szurgent Diósgyőrből került a Honvédhoz. Amikor a piros-fehérek vezetése kiszemelte magának, csakis a saját árát kellett közölnie. Egy Ford Escortot kért, merthogy Fazekas László és Bene Ferenc is azzal közlekedett. Mivel az a márka akkor hiánycikk volt, ezért maradt a Renault 16-osnál. A Honvédnál ötször „tűzoltó-veze­tő­edzői” szerepkörben bizonyított, a Tiszakécskét pedig a második vonalból ő hozta fel az NB I-be. 

Tichy Lajos – miként Szurgent becézte: Luigi – azért a kedvence, mert a kétlábas támadó tankként bombázott. Ennek az a magyarázata, hogy Tichy 41-es lábának rüsztje különlegesen magas volt, úgy pedig könnyű nagyot bikázni. Amúgy Lajos nincs túl előkelő véleménnyel a mai fiatalokról.

– Egykor a fölösleges pénzemet hazaadtam a szüleimnek, vízt, villanyt szereltettem a laká­sukba, mosógépet, tévét vásároltam nekik. A mai srácok elkényeztetettek, ne csodálkozzunk azon, ha képtelenek vagyunk felzárkózni a világ élvonalához.