Nagyon megy a játék a német válogatott Gnabrynak Londonban, ahol korábban maga is focizott. Az Arsenalnál kegyvesztetté vált focista a Bayern legnagyobb sztárjaként eddigi összes BL-gólját az angol fővárosban szerezte: ősszel a Tottenham otthonában négyet, most a Chelsea ellen kettőt vágott.
– Úgy tűnik, London tényleg különleges hely a számomra. Sok barátom él itt, akik ki is jöttek a stadionba. Ez megsokszorozta az erőmet – nyilatkozta a meccs után a Turbó Sebesség becenévre hallgató 24 éves szélső. Egy felmérés szerint ugyanis 33,2 kilométer/óra sebességre képes. Nem véletlenül, az édesapja révén afrikai származású játékos ugyanis a sportot tehetséges sprinterként kezdte. Gyerekként minden erejével arra törekedett, hogy profi vágtázó legyen és támadja a 100 és 200 méteres világcsúcsot tartó, nyolcszoros olimpiai bajnok Bolt rekordjait. Ám mivel a jamaicai atléta folyamatosan egyre magasabbra tette a lécet, inkább a foci felé fordult.
Ebben a német válogatott Mesut Özil inspirálta, akivel tízévesen találkozott egy stuttgarti eseményen.
– Özil volt ott a legnagyobb sztár, még közös képet is csináltunk – nyilatkozta korábban Gnabry, akinek ezután legnagyobb vágya az volt, hogy egyszer együtt játsszon példaképével. Az álma pedig valóra vált, 2011-ben leigazolta az Arsenal, ahová Özil két évre rá írt alá. Bár Gnabry párszor pályára léphetett az ágyúsok felnőtt csapatában, kölcsönjátékok után 2016-ban aprópénznek számító, 5 millió euróért (1,7 milliárd Ft) eladták őt a Werder Bremennek. Innen igazolta le a Bayern, ahol most 80 millió eurós (27 milliárd Ft) értékével a csapat legértékesebb sztárjának számít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.