Miszlikre szaggatta Wildert Fury

Miszlikre szaggatta Wildert Fury

boksz
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 24. 11:15
A hetedik menetben technikai KO-val nyert a brit Tyson Fury a WBC-övet őrző amerikai Deontay Wilder ellen, majd rögtönzött koncerttel szórakoztatott a ringben.
szabó

A vártnál jóval kisebb csatát hozott két profi nehézsúlyú ász, a kihívó Fury és amerikai riválisának visszavágója. Első derbijük 2018 de­cemberében döntetlennel zárult, ezúttal nem volt kecmec!

Las Vegasban Fury az elejétől kezdve elsöprő attakkal állt elő: a 3. és az 5. menetben padlóztatta riválisát, majd a hetedik menet közepén a Cigánykirály becenevű brit a ringsarokba terelte ellenfelét.

Ez volt a vég. Az ütészuhatag után a vezetőbíró mutatta, nincs tovább. A TKO előtt Wilder egyik edzője már készítette a törölközőt.

Las Vegas, az álmok városa

Fury megjegyezte, mindig arról álmodott, hogy Las Vegasban nyerjen egy vb-övet. Most csúcson van. Az ukrán Vladimir Klicskótól 2015-ben elvette a WBA, IBF, WBO, IBO-övet, ezúttal Wildertől a WBC szervezetét is.

A meccs után Fury kétperces kiselőadással lepte meg a nézőket, az American Pie című örökzöldet énekelte. Azt a legyőzött, élete első profi vereségét elszenvedő Wilder már nem hallotta, mert vérző fülével, orrával  kórházi kivizsgálásra vitték.

Vita nélkül a jobbik fél győzött – summázott utóbb.

Vitathatatlan 82-34

A statisztika nem hazudik: a CompuBox regisztrációja szerint a győztes 82-szer talált célba, Wilder csak 34 tiszta ütést vitt be. – Elértem, amit a boksztól akartam. Amikor megvertem az urkán Vladimir Klicskót, megkaptam a WBA, IBF, WBO és IBO vb-övét, most már enyém a WBC-é is.

Kérdés, vívnak-e harmadik meccset is? Wilder benne lenne, csakhogy a világhírű promóter, Eddie Hearn úgy véli: a harmadik kiadás senkit sem érdekel, mostantól a brit csúcsrangadón, a Fury–Anthony Joshua derbin dolgoznak.

Rámenős stílusom meglepte Wildert – értékelt Fury. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.