Az állatvilágból merített az új Forma-1

F1
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 30. 18:15
Mást se hallani, hogy milyen csúnyák lettek idén a száguldó cirkusz új autói, pedig a sztártervezők többsége az állatvilágból merített ihletet. A majomtól a harcsáig válogattak a „modellek” közül.
csb

Ördögrája

A Lotus villás orrkialakításába már szinte a leleplezés előtt belekötöttek a vetélytársak, ám a Nemzetközi Automobil Szövetség gyorsan elejét vette a furkálódásnak és szabályosnak minősítette az enstone-i kiképzést. Amihez egyébként nagy valószínűség szerint az ördögrája adhatta az ötletet.

Az állat egyébként békés planktonevő, de ha megtámadják, veszélyes ellenféllé válik – ami akár az F1-es istálló mottója is lehetne. 

Borneói nagyorrú majom

A mezőnyben egyértelműen a Force India autójának lett a leghosszabb az orrkúpja, amely kísértetiesen hasonlít az egyik legnagyobb fán élő majom, a borneói nagyorrú arcberendezésére. A hím példányoknak ugyanis akár 17 centiméternél is hosszabbra nő az orra.

Ám míg ennek a különös testi sajátosságnak egyelőre tisztázatlan az evolúciós előnye – a szakemberek szerint egyedül a zengő orrhang képzésében segít –, addig az autóknál az aerodinamikai szigorításokra adtak választ ezzel a tervezők.

S hogy mi az egyesek szerint meglehetősen illetlenül kinéző kocsiról a német Nico Hülkenberg véleménye? – Hát, elég csúnya az eleje. De szerencsére az autóban ülve nem látom.

Sörényes hangyász

A Williams fokozatosan elvékonyodó orrkúpja leginkább egy leszegett fejű hangyászra emlékezetet. Csoda, ha az egykor szebb napokat látott istálló – a ’80-as és ’90-es években kilenc csapat- és hét egyéni világbajnoki címet szerezett – versenygépéről véletlenül sem egy ragadozó képe ugrik be?

Pedig a brazil Felipe Massa nagy reményekkel ült be a sötétkékre mázolt kasztniba.

Szürke harcsa

Úgy látszik, a Ferrari- és a Mercedes-csapat tervezői között is akadnak hobbihorgászok, ugyanis mindkét autó eleje egy tátott harcsaszájra hasonlít. Persze a lazaságáról ismert finn Kimi Räikkönent ez sem hatotta meg, mint ahogy a sokak számára kiábrándítóan halk motorhang sem.

– Mi értelme kritizálni, az új szabályok alapján épültek az autók. Különben is, az én feladatom, hogy vezessem, amibe beültetnek. Nos, az első jerezi tesztnapon ez a leggyorsabban sikerült, halszáj ide vagy oda…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.