Pénteken két mérkőzéssel rajtol, és 2020. május 14-én fejeződik be a 120. magyar labdarúgó-bajnokság. Amint az évek óta megszokott, Bozsik Péter exkapitány vállalkozott rövid esélylatolgatásra.
Senki sem érti, miért nem segítette az amerikai női tornászválogatottat a csapatviadalon a Rióban aranyérmes Simone Biles. Volt csapattársa, Andrea Orris sejti ennek okát.
Hajnalban el kellett hagynia Klampár Tibornak a lakását, mert bombát találtak a közelben. A világbajnok asztaliteniszező úgy megijedt, hogy még a pingpongütőjét is a kecójában felejtette.
A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka – aki a szám világbajnoka is – negyedik lett a 200 méter pillangó döntőjében, így lemaradt az éremről. Az UTE versenyzője, mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától, ami...
Nem sikerült javítania az összképen, miután háromszoros olimpiai bajnok úszónőnk, Hosszú Katinka csütörtökön huszadik helyezést szerzett a 200 méteres hátúszásban.
A magyar női tőrválogatott megnyerte utolsó mérkőzését, ezzel a hetedik helyen végzett a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében a tokiói olimpián. Mohamed Aida is pástra lépett, így hetedik ötkarikás szereplésével magyar rekorderré lépett elő.
Ha tizenhat éve az érdi Mazsola úszótanfolyam vezetőjének, Egerszegi Klárának nem akad meg a szeme Milák Kristófon, sose nyert volna 200 pillangón olimpiai aranyérmet.
Bármit ér is el a klasszis úszó Cseh László ötödik olimpiáján Tokióban, felesége, Diána értékítélete szerint máris aranyérmes. Az akupunktúrás szalont működtető hölggyel beszélgettünk.
Hosszú Katinka letörten, de nem megtörve értékelte a tokiói olimpián nyújtott eddigi teljesítményét, azaz hogy 400 méter vegyesen vasárnap ötödik, 200-on pedig szerdán hetedik lett címvédőként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.