Csollány Szilveszter

Megállt kicsit az idő – Rengetegen tartják a lelket Csollány Szilveszter lányában

2022. január 27. csütörtök 13:00

Az olimpiai bajnok lánya nyilvánosan fejezte ki háláját.

Alighanem a poklok poklát éli át Csollány Szilveszter családja, hiszen csak pár nappal ezelőtt veszítették el szerettüket. Az olimpiai bajnok mindössze 51 éves volt, így távozása annak ellenére is sokkolt szinte mindenkit, hogy december eleje óta lehetett tudni: baj van. Azóta feküdt ugyanis kórházban, 53 napon keresztül küzdött a betegséggel. Légzését műtüdő segítette, az orvosok pedig mindent megtettek, hogy megmentsék, de sajnos az igyekezetük hiábavaló volt. Az utolsó pillanatig élt a remény, hogy Szilveszter felépülhet, hiszen hosszú heteken át kitartott.

Az egész családot sokkolta a tragédia

– magyarázta a Borsnak szűkszavúan Szilas nagybátyja, Horváth Ferenc.

Egy emberként osztoznak a gyászban

A család közösségi oldalát hétfő óta elárasztották a gyászukban osztozó üzenetek. Mindenki ismeretlenül is támogatását, együttérzését fejezi ki, ez a rengeteg üzenet pedig kétségtelenül segít enyhíteni a gyász elviselhetetlen fájdalmát.

Szilveszter legidősebb lánya nyilvános posztban köszönte meg azt a rengeteg szeretetet, biztatást és vigaszt nyújtó üzenetet, amit azoktól az emberektől kapott, akik mélységesen tisztelték és szerették az olimpikont. 

– Köszönöm szépen mindenkinek aki gondol/gondolt rám, apukámra, és a családomra. Rengeteg üzenetet kaptam amire időm és energiám sajnos most nincs hogy egyenként válaszoljak. De tudjátok, hogy minden üzenetet elolvastam és nagyon jól esik látni hogy mennyien a szívükbe tartják aput – írta Facebook-oldalán Szimóna. 

A közösség támogatását jól mutatja, hogy csak ez alatt a poszt alatt ezerhez közelít a hozzászólások száma.

– Ilyen fiatalon még és életerősen menni, annyira de annyira sajnálom! Az élet nem fair! Szép utazást és örök nyugodalmat neki. Isten adjon sok erőt az itthagyott családjának! – írja az egyik kommentelő.

– Légy erős...fentről mindig vigyázni fog rád, rátok! – olvasható egy másik támogató hozzászólásban.

Az egész ország aggódott Édesapádért. Megállt kicsit az idő, mikor meghallottuk a hírt szól egy harmadik segítő sor.

– Elszomorít nagyon, hogy ilyen fiatalon, életerősen elmenni, annyira de annyira sajnálom! Hihetetlen! Most már egy fénylő csillaggal több ragyog fenn az égen. Sopron szomorú, szerettük.

Ezt ne hagyd ki!

Igazi harcos volt, Csollány Szilveszter sok pofont kapott az élettől

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dömötör Csaba Gyurcsánynak: Hogy nem szakad le a plafon? Amikor a saját népére lövetett, az volt törvénytelen

szoljon.hu

Diana hercegnő tragikus sorsára juthat egy újabb uralkodó! (Videó)

metropol.hu

Telihold van a Skorpió jegyében, ami jót jelent

magyarnemzet.hu

Így akadtak ki a 24.hu újságírói Jakab Péterre + videó

life.hu

Kivételes pillanat: Voksán Virág először mutatta meg szerelmét - Fotó

mandiner.hu

Három párbeszédes kiállt Orbán beszéde alatt, és elmondták, miért nem szavaztak rá

metropol.hu

Hihetetlen dolog történt a LifeTV-nél, miután Berki Krisztián üzent a túlvilágról

lakaskultura.hu

Ahol öröm a főzés: színes konyhák, inspiráló árnyalatok

life.hu

2022-ben is folytatódik a Procter and Gamble erdőtelepítési programja (x)

mindmegette.hu

HA ÍGY GRILLEZED A MARHAHÚST ÉS A ZÖLDSÉGEKET, TE LESZEL A KERTI SÜTÖGETÉS MESTERE! (x)

borsonline.hu

Most adta ki a riasztást meteorológiai szolgálat: veszélyes, ami jön

borsonline.hu

Megrázó helyszíni fotók a hevesi tragédiáról, többen meghaltak

További cikkek

Gyász

Meghalt a háborúban a Fehérvár focistájának apósa

Tragédia

Gyász: Születésnapján feladta a harcot a magyar legenda