Elképesztő összeesküvés-elméletek jelentek meg a Facebookon Csollány Szilveszter halála óta. Dr. Letoha Tamás kutatóorvos a család háziorvosának tájékoztatója alapján elmondta, az olimpiai bajnok tornász – bár maga is posztolt oltásellenes bejegyzéseket – végül Janssen vakcinát kapott. Ennek ellenére még a halál után is voltak olyanok, akik szerint az oltás, vagy annak hiánya vezetett a tragédiához. Ennek akart véget vetni bejegyzésével a rokon.
A Szabó Miklós által posztolt beszélgetés december 1-én akkor zajlott le közte és Csollány között, amikor a tornász már súlyos tünetekkel küszködött. A bajnok itt elárulta, október 28-án kapta meg az oltást, s rá három hétre betegedett meg. A Janssen esetében a védettséghez 28 nap kell, vagyis Csollány élete egy héten múlt. Mint ismert, december elején került kórházba, majd haláláig műtüdőre kapcsolták.
"Szeretnék véget vetni a találgatásoknak, álhíreknek, hogy úgy búcsúzzunk Szilastól és úgy emlékezzünk rá mint ahogy azt egy olimpiai bajnok megérdemli – írta bejegyzésében Szabó, aki unokahúga, Csollány legidősebb lánya, Szimóna belegyezésével osztotta meg a beszélgetést.
A hozzászólások között a lány is vitatkozott a kétkedőkkel, de a legfontosabb, arra kért mindent, hagyják őket nyugodtan gyászolni.
"Ezt apukám írta. És be lehet végre ezt már fejezni. Békén lehet hagyni ezt az egész dolgot, és hagyni, hogy a család gyászoljon. Az a szomorú, hogy az emberek keresik az igazságot és amikor azt megkapják, nem fogadják el" – reagált Szimóna arra, hogy egyesek szerint szerkesztett fotóval akarták bizonyítani az oltást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.