Dzsudzsák Balázs menedzsere, Vörösbaranyi József szerint napokon belül eldől, hol folytatja karrierjét a magyar válogatott focista. Lehet, hogy hazatér?
Erre mondják: nem akármi! Minden idők egyik legtapasztaltabb autósrali-bajnokától, a német Armin Schwarztól tanul a versenyszezon kezdete előtt Vogel Adrienn.
Kína után Thaiföldön jegyzik a legtöbb koronavírussal megfertőzött beteget, márpedig a világbajnok úszó, Milák Kristóf épp ott edzőtáborozik. Ám edzője szerint nem kell értük aggódni.
Miközben gladiátorok küzdenek majd az amerikaifutball nagydöntőjében, az egész világ a tévét bámulva zabál és vedel. A Super Bowl a fogyasztói társadalom ünnepe is.
Szoros kapcsolat fűzi egymáshoz a Kisvárda és a Ferencváros brazil származású játékosait. Bár Lucas és Leandro unokatesók, Sassá és Somalia pedig barátok, a hétvégén ellenfelek lesznek.
Megünnepelni nem volt ideje harmadik Grand Slam-győzelmét Babos Tímeának: máris hazafelé vette az irányt. Sőt, a sűrű program miatt pénzdíját sem tudta kiváltani Melbourne-ben.
A női válogatottat először olimpiára juttató Bátorfi Zoltán, illetőleg legendás nővére, Csilla az édesapjától, Istvántól tanult pingpongozni. A hegedülés megmaradt a papának.
Több száz milliós Hertha épül, miközben Dárdai Pált fél éve azért menesztették, mert fele ennyi pénzből többet vártak tőle. Pedig vele négy év alatt egy hétig voltak hátrébb a tabellán, mint most.
NB I-es csapatoknál keresi a megoldást a védőgondjára a Willi Orbánt sérülés miatt elveszítő magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi. Három visszatérőt figyel.
Habár petíciót is indítottak azért, hogy akár Forma–1-es pilóták nélkül is rendezzék meg a május 1-jei hagyományos Nagy Futamot Budapesten, erre idén biztosan nem kerül sor.
Nem tartja kizártnak a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, hogy párja, Gelencsér Máté lesz az edzője is. Az Iron Ladynek nagyon fontos szerelme támogatása, szüksége van olyasvalakire, akiben megbízhat.
Egy csapat magyar sportszerető Guinness-rekordra készül: 20 óra 20 percig akar teqballozni. A csúcskísérlet kapcsán a játék ötletgazdájával beszélgettünk.
Megirigyelte Gróf Dávid hajszínét a Fradi brazil focistája, Isael, akinek legújabb frizurája ugyanabban a szigetszentmiklósi szalonban készült, mint csapattársáé.
Az orvosok visszajelzései alapján dönt majd a magyar fociszövetség, érdemes-e vizsgálni a skótok által bevezetett új szabályt, miszerint az agykárosodás megelőzése érdekében tilos a fejelés a gyerekek edzésein.
Az újpesti fanatikusoknál elszakadt a cérna, drasztikus döntést hoztak: a tavaszi szezonban távol maradnak a meccsekről, és követelik Roderick Duchatelet távozását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.