Szalai Ádám visszatér: kiderült, hol folytatja a pályafutását

Basel
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 15. 16:30
Habár Szalai visszatér a Basel edzéseire, télen új csapatot kereshet magának a magyar válogatott korábbi sztárja. Megszólalt a csatár ügynöke is.
Bors

Szalai Ádám néhány hónapnyi svájci kitérő után visszatérhet a német futballba - értesült a Bild.

Szalai Ádám búcsúja a válogatottól
Szalai a válogatottságtól már elbúcsúzott, de klubszinten még nem akarja befejezni a karrierjét   Fotó: Szabolcs László / Ripost

A megszakítás nélkül 12 évnyi Bundesliga-légióskodás után, idén februárban az FC Baselhez igazolt magyar csatárnak a jó kezdés után, ősszel meggyűlt a baja svájci klubja vezetőivel. Nyáron négy támadót igazoltak, a 34 éves Szalainak így megcsappantak a játékpercei. Sőt, a jövő nyárig szóló kontraktusa ellenére el akarták passzolni előbb Törökországba, majd miután ebből nem kért, szerződést akartak bontani vele.

A lap szerint mind előnyösebb feltételekkel bírták volna azonnali távozásra, de a játékos maradni és bizonyítani akart - ahogy tett azt már korábban is több kenyéradójánál (legutóbb Mainzban is előfordult vele, hogy botrányosan bántak vele, amiért felemelte a szavát a csapattársaiért, majd miután kénytelen volt az utcán edzeni, végül újra kulcsszereplővé vált). Bázelben is addig fajult a vita, hogy kitették a keretből, és polgári bíróság előtt harcolta ki, hogy visszatérhessen a csapata edzéseire. 

Ez persze aligha oldott meg minden gondot, így Szalai Ádám jövője a közelgő téli átigazolási időszakban újra terítékre kerülhet.

Ádám teljesen fitt és alig várja, hogy újra megmutathassa a pályán a kvalitásait játékosként és vezéregyéniségként. Ahogy tette ezt legutóbb is éppen a német válogatott ellen

- emlékeztetett Szalai ügynöke, Oliver Fischer a szeptemberi, lipcsei német-magyar (0-1) Nemzetek Ligája-meccsre, amelyet a veterán center zseniális sarkazó gólja döntött el.

Szalai a következő, olaszok elleni hazai csoportrangadón csapatkapitányként, 86 pályára lépéssel és 26 góllal a háta mögött, megható körítés mellett vonult vissza a válogatottságtól. Azóta megszerezte ugyan az edzői papírokat, de egyelőre eszében sincs visszavonulni, még érez magában elég erőt ahhoz, hogy klubszinten tovább futballozzon - a legfrissebb német sajtóhírek szerint újra visszatérve Németországba.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.