A Liverpool magyar játékosa a szezonban másodszor varázsolta el a világot káprázatos szabadrúgás-góljával. Szoboszlai Dominik Manchester City elleni bombájának a közösségi oldalára is hatással volt.
A Liverpool vezetőedzője Jürgen Kloppra utalt, amikor az állásáról kérdezték. Arne Slot szerint akkor sem lenne világvége, ha nem jutnának be a Bajnokok Ligájába.
Úgy fest, nem maradunk magyar érdekeltség nélkül. Míg Szoboszlai Dominik kényszerpihenőjét tölti, Kerkez Milos szereplése nem kérdés a Sunderland-Liverpool mérkőzésen.
Hiába szerzett csodás gólt a magyar válogatott csapatkapitánya, a hajrában piros lapot kapott, a Liverpool pedig ismét vereséget szenvedett a Manchester Citytől. Szoboszlai Dominikot ráadásul saját klubja is kellemetlen helyzetbe hozta.
Érzelmi hullámvasút volt a Liverpool-Manchester City-meccs a magyar középpályás számára. Szoboszlai Dominik gólt lőtt, majd kiállították, csapata kikapott.
Rangadóval zárult az angol labdarúgó Premier League 25. fordulója, a címvédő a tavaly előtti bajnokot fogadta. A Liverpool-Manchester City mérkőzésen három gól is esett, Szoboszlai szabadrúgásból talált be, majd hátul rontott és nagyot mentett, de piros lapot kapott.
Az Arsenal után a Manchester Citynek is szabadrúgásból talált be a magyar középpályás. Szoboszlai Dominikot gólja előtt nem vette komolyan a Manchester City.
Nem csillapodnak a kedélyek Angliában a magyar válogatott labdarúgó új szerződésével kapcsolatban. Egy angol portál erősen bírálta Szoboszlai Dominik és a Liverpool lehetséges megállapodását.
Már a magyar válogatott csapatkapitánya is várja az amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntőjét. Szoboszlai Dominik a Liverpool edzőközpontjában várja a Super Bowlt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.