Az olasz kormányfô furcsa módját választotta a kultúra támogatásának. Egy, a világválság miatt komoly pénzhiánnyal küzdő múzeumnak anyagi támogatást ugyan nem adott, de a milliós értékű, római kori szobrokat „szívesen átvállalja”,...
Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget, legalábbis a népi mondás szerint. Az idén azonban a három úriember, ahogy a meteorológus fogalmaz, a télapó zsákját vették a hátukra, ugyanis a meleg helyett, tél végi időjárást hoznak...
Az Adalbert Alapítvány vezetőivel társalgott két órán át Göncz Árpád volt köztársasági elnök budapesti, Vérhalom téri villájában, és azt mondta nekik: minden erejével azon lesz, hogy elutazhasson Prágába júniusban a neki ítélt...
Igazi világsztár lett Bertoldy. A hosszúszőrű törpe tacskó amerikai reklámfilmben népszerűsíthet egy világhírű kutyaeledelt. A kutyust és gazdáját a Los angeles-i világszintű kutyaszépség versenyen választották ki a szerepre. Bertoldy...
Gyurcsány Ferenc egy hónappal ezelőtt azt ígérte: úgy alakítják át az adórendszert, hogy „a jövőben jobban megérje dolgozni”. Nos, ez a pluszpénz az átlagkereset esetén 1570 forint lesz, ennyivel hagy többet havonta az állam...
Merész ötlettel álltak elő az Erotika Parádé szervezői: találkozóra hívják az országszerte dolgozó utcalányokat. Úgy vélik, az ilyen rendezvényeken minden szexipari szereplő összegyűlik, igazságtalan volt az a gyakorlat, hogy az erotikus...
Hova tűntek a nők? Hol vannak az igazi természetes szépasszonyok, -lányok? Ha az ember körülnéz így kikelet idején, amikor már nem takarják vastag télikabátok a csábos idomokat, azt kell látnia, hogy társadalmunk fiatal nőegyedei jobban...
A divat, a tetszeni akarás a nők számára nélkülözhetelen. Még arra is képesek, hogy saját bőrüket vigyék vásárra a cél érdekében. A túlzásba vitt szépítkezés miatt könnyen a ló túlsó oldalán találhatják magukat: visszafordíthatatlan...
Akár celebválogatót is tarthattak volna tegnap a Zuschlag- per tanúvárójában, ahová többnyire rendkívül dekoratív, jól öltözött, fiatal nők érkeztek. Sem ők nem ismerték azonban Zuschlagot, sem a politikus őket.
Rosdy Tamás ügyvéd és barátja Hernády Zsolt azt állítja, hogy március 15-én a rendőrség megalázta és megfélemlítette őket. A férfit a zászlófelvonás alatt emelték ki a tömegből és vitték meg a Gyorskocsi utcai fogdára, mert kiabálva...
Addig nem nyugszik Szathmáry Niki édesanyja, amíg meg nem tudja, hogy ki bántotta szeretett kislányát. Az alig 8 éves kislány tizenegy éve tűnt el nyomtalanul. 2001-ben találták meg csontjait egy út menti árokban. Niki anyukája, Edit, most...
Felébredt az éber kómából, és elhagyhatta a kórházat az a kisfiú, aki tavaly november végén súlyos sérülést szenvedett az ovisbuszbaleset néven elhíresült karambolban. Noelnek újból meg kell tanulnia járni és beszélni.
A komoly hírműsor bájos vezetője vállalhatónak ítéli minden mondatát, ami a sztárpárshow-ban elhangzott, mégsem engedi, hogy a sajtó máskor is kiteregesse személyes, intim ügyeit
A legendás Star Wars eredeti epizódjainak gonoszát, Darth Vadert alakító David Prowse állítja: remekül van, annak ellenére, hogy immár két hónapja kezelik prosztatarákkal.
Kate Moss topmodell mellbimbót villantott a legutóbbi párizsi divatfotózásán.
A modellt a francia főváros történelmi terén,, a Concordon fotózták legújabb divatsorozatához, amikor a cigarettaszünetben lazított egy kicsit.
Egyre szemtelenebbül és vadabbul támadnak a cápák Sydney környékén. Legutóbb a hétszáz indulót vonzó úszóverseny résztvevőit veszélyeztették a fenevadak.
Jerry Jalava finn számítógépes szakember motorbalesetét követően bizarr, de érdekes újítást talált ki. Mivel a baleset során elvesztette egyik ujjának néhány percét, az új művégtagba beépítette egy USB adattárolót.
A világ jelenleg talán legkeresettebb modellje, Gisele Bündchen még csak egy hónapja ment hozzá a New England Patriots amerikai futballistájához, Tom Bradyhez, s máris papucsot faragott belőle.
Benkő Dániel az RTL Klub Reggeli című műsorába volt hivatalos, ám úgy döntött, nem elég számára az adásidő, és berontott a soron következő vendég beszélgetésébe is! Benkő partizánakciója, és váratlan szerelmi vallomása mindenkit megdöbbentett.
Mindent bedobtak a milánói előkelő hölgyek, hogy felhívják magukra David Beckham figyelmét. A Milan angol középpályása a rákkutatás támogatására rendezett gála egyik díszvendége volt, s megérkezése első pillanatától kezdve a csinos...
Igazi bokszszenzáció van születőben, egy 12 éves angol öklöző, aki az egykori nehézsúlyú világbajnokhoz hasonlóan a Muhammad Ali névre hallgat, neves elődje páratlan eredménylistáját szeretné lemásolni.
Töltsön egy éjszakát Szaddam Huszein ágyában! - ezzel csalogatják invitálják a turistákat a világ minden tájáról a néhai iraki diktátor fényűző babíli palotájába. A látogatók kedvükre válogathatnak a csodás építmény 31 lakosztály...
Több szempontból is egyedülálló a hazánkban eddig egyedülálló szakállas bagoly, amelyik most költözött a veszprémi vadasparkba: nem épít fészket, csak elfoglalja a lakatlan madárodúkat, a vadászathoz pedig radarként használja a nyakán...
Betiltják a tizenévesek körében a szoláriumok használatát Németországban. Hazai szakemberek örömmel üdvözölnének itthon is ilyen kezdeményezést. Sőt: még a bronzbőrével olasz lányokat megszégyenítő magyar lány, a 2008-as Miss Abbronzatissima,...
Parkinson-kór gyanujával vizsgálták Bill Clinton volt amerikai elnököt. Kezeinek remegése nemcsak kollégáinak, de a szónoklatait hallgató híveinek is feltűnt: a CNN egyik műsorában az ex-politikus elismerte: gyakran gondot okoz neki kontrollálni...
Egy olyan videokameráért akarják elárverezni Vajdáné Nagy Krisztina lakását, amit ő életében nem látott. A készüléket a tőle külön élő férje vásárolta hitelre, a kölcsönszerződésre, mint adóstárs az ő neve is, tudta nélkül...
Ki jár jól a hitellel? Mindenki, azt az egy szerencsétlent kivéve, aki felveszi. Tapasztalatból írom, hiszen nekem is van, többféle is. Lakás, kocsi, folyószámla, személyi, áruvásárlási. Maga a mámor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.