Nincs Nike Air Maxem, nincs IPhone-om, és a Starbucksban sem voltam még soha. Ez a jövőben is így lesz, és kicsi az esély arra is, hogy megnézem A szürke ötven árnyalatát. A könyvet sem olvastam.
Mennyi szex van a filmben? Sok. Valójában ez a kérdés tartja lázban a főként szemérmes, de kíváncsi nőkből álló nézőközönséget. Egy kis korbács, egy kis kötél és a giccses szerelmi történet.
Tizennyolc évvel a bűncselekmény elkövetése után fogták el azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
Putyin legnagyobb félelme, hogy Oroszország szétesik. Diplomatákkal beszélgettünk, akik már találkoztak a jövő héten érkező orosz elnökkel. Mire számítson Orbán Viktor?
Létezik férfi, aki ezeket a nőket nézve ne a hátsójukra koncentrálna? Igen, létezik: Patrick Dinkfeldnek hívják és öt évig különböző nők lábain látható tetoválásokat gyűjtötte össze.
Bizarr nemi erőszak borzolja a kedélyeket: egy volt profi futballista pont arra a nőre vetett szemet, akit csapattársának sikerült lefektetnie. A férfi egyáltalán nem bánta, hogy “kölcsön kell adnia” az ágyában alvó meztelen nőt.
Mint azt a Bors megírta: V. Áron Sebestyént február negyedikén kapták el a Keleti pályaudvaron. A 30 éves férfi egy száz eurós bankjegyet próbált beváltani.
Ugyan még csak február eleje van, mi azonban már most megelőlegeznénk annak a hölgynek az Év Lúzere címet, akinek még az első munkanapja előtt sikerült kirúgatnia magát.
Egyszer a szegedi bölcsészkar folyosóján, máskor valamelyik mosdóban tűnik fel az a szatír, aki hetek óta félelemben tartja az egyetemista lányokat. Az egyik szemtanú szerint a folyosó közepén is végzett önkielégítést – tudósít a Délmagyarország.
Nevem senki. A személyimbe még azt írták bele: Harmath Zoltán. Öt éve élek az utcán. Időnként pedig egy ablak nélküli konténerben. Az emberek lenéznek, sokan legszívesebben leköpnének. Pedig nekem is vannak érzéseim. Tudok nevetni, sírni,...
Nagy bajban van Tarlós István: találnia kell egy új Moszkva teret Putyin orosz elnök budapesti látogatásáig. Egy park átnevezése ellen viszont máris tiltakoznak a helyiek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.