A 15 hónapos Shivanit bokájánál egy gumikötéllel kötötte ki minden egyes nap édesanyja egy a kertjükben lévő kőhöz, amíg ő és férje elmentek dolgozni. A nyugat-indiai család esete nem egyedi, a nagy szegénységben élő emberek nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani gyerekeik számára, amíg ők éhbérért dolgoznak.
A kicsi édesanyja elmondta, hogy nem volt más választása, mivel a másik gyereke is csak három és fél éves, ezért nem tudott vigyázni testvérére.
– Nagyon forgalmas a környék, a gyerekem érdekében tettem, így nem tudott kimászni az útra - mondta az anya, aki a 40 fokban hagyta a picit, míg nagyjából 1200 forintnyi összegért robotolt.
Az indiai gyermekvédelmi szolgálat szakembere, Prabhat Jha elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy nagyon ritka és költséges az olyan megoldás, ami biztonságot jelenthet a szegénységben és veszélyben élő gyerekek számára, pedig óriási szükség lenne rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.