Aktuális

Stopposként szelte át Dél-Amerikát Fanni - fotók

B. B.

Létrehozva: 2016.05.18.

<p>Túlvan útja felén a Dél-Amerikát stoppal átszelő 27 éves lány, Bartanics Fanni. Több mint hetven stoppos utat megtett, vulkánt mászott, nemsokára pedig az Amazonason fog hajózni. </p>

Több ezer kilométeren van már túl a Latin-Amerikát stoppal átszelő Bartanics Fanni. Mint azt a Bors már korábban megírta: a lány útitársával, a francia Suzyval indult útnak, átstoppolták az óceánt, azóta több mint hetven stoppos úton vannak túl. A fiatal kalandor célja nem kisebb, mint az, hogy az egyik leghíresebb utazó blogger legyen, és út közben segíteni tudjon másokon.

– Suzyval szétváltak útjaink, szerelembe esett. Azonban úgy gondolom, hogy mindennek megvan a maga ideje, és ez meglepő módon nagyon jókor jött. Már négy hónapja semmi szabadidőnk nem volt egymás nélkül, javasolni akartam éppen, hogy pár hétig utazzunk külön, amikor jött ez a fiú. Természetesen tartjuk a kapcsolatot – mosolyog Fanni. Azóta a magyar lány egyedül utazik, vulkánt mászott, madárlesen aludt, jelenleg pedig egy hostelben önkénteskedik bárpultosként. Kolumbiában viszont baleset érte:

 – Bogotában ütött el egy taxis, áthajtott a lábamon. Ugyan sántítottam pár hétig, de nem történt komoly baj. Ennyivel nem úsztam meg, pár napra rá lebetegedtem, öt nap teljesen kiesett az éle­temből. Otthonról viszont egy kisebb gyógyszertárat hoztam magammal, így helyrejöttem – sorolja. Most Amazóniába tart.

– Hajóval megyek át Peruba az Amazonon. Az étkezés aggaszt, de erre is fel vagyok készülve. Mivel nem ehhez a környezethez vagyok szokva, nagy kihívás lesz, de állok elébe, hisz azért utaztam annyit, hogy megtapasztalhassak egy más világot – teszi hozzá bátran. Egy pillanatra sem bánta meg az utazást, csupán a család, az étcsoki, a Túró Rudi, az isler és a ruhatára hiányzik Fanninak:

– Mindennap összeteszem a két kezem, hogy megtapasztalhatom ezt a nagyszerű kalandot, és minden este alig várom a következő reggelt. Tudom, hogy a stoppolás rizikós, de hiszek benne, hogy több a jó, mint a rossz ember, és szerencsére az, hogy kit és mikor vesznek fel, kortól és nemtől független. Előfordul, hogy nem megy minden a terv szerint, de eddig csak az Atlanti-óceánon éreztem azt, hogy nagy fába vágtam a fejszém, azóta áldás mindennap, egyre jobban élvezem – szögezi le a lány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658119
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei