A két lány kicsit sajátosan élvezte a világörökség részét képező Angkor várának felfedezését. Tettükért letartóztatták őket és kitoloncolták az országból.
Ferenc pápa szerint helye van az igazságos büntetésnek, ugyanakkor a vatikáni gyermekvédelmi bizottság szerint viszont az erőszak semmiképpen sem lehet megoldás.
Nem ilyen látványosságra számítottak azok, akik csütörtök este a cirkuszt választották kikapcsolódásként. A vérszomjas oroszlán pillanatok alatt döntötte le a nőt.
Egy olyan ember, aki életét a vallásnak és a családjának szentelte, egyszerűen megunta várandós felesége társaságát. Először csak csalta az asszonyt, majd kegyetlen módon szabadult meg tőle, és a mai napig tagadja bűneit.
A hófúvás miatt több dunántúli járásra már narancssárga, másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezeken a területeken már a következő órákban készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.
Ifjabb Bush és Silvio Berlusconi alighanem csúcstartó a diplomáciai protokoll megsértésében, de alig van olyan politikus, aki pályafutása során ne követett volna el hibát.
Kihagyták az évszázad üzletéből – ez volt Simicska pénteki kirohanásának oka. Egyik üzlettársa a Borsnak állította: a vállalkozó Ausztriában van, és nem tárgyal Orbánnal.
A balesetet okozó Corsa sofőrje elhajtott, a másik autóban két rendőr a helyszínen meghalt, a taxi utasa bordatörést szenvedett. A cserbenhagyót elfogták, de az ügyészség érthetetlen módon nem vette őrizetbe.
A tinédzser lányt brutális módon egy fejszével csapták le, és egyik testvére, valamint szülei bele is haltak a támadásba. Bár a lány jelenleg beszélni nem képes, mégis segíthet a rendőröknek megtalálni a tetteseket.
133, nemzetközi gyorsvonatokra felszálló koszovói állampolgárt tartóztattak fel a rendőrök szombat délelőtt a fővárosban a Keleti pályaudvaron. Pénteken Csongrád megye déli részén összesen 1269 határsértővel szemben intézkedtek.
A férfi kicsit máshogy értelmezte a mondást, miszerint a kutya az ember legjobb barátja és hű társa. Felesége ugyanis a lehető legintimebb helyzetben nyitott rájuk.
Egy 59 éves férfi azonnal riasztotta a rendőröket, miután észrevette, hogy a szomszédjának ajtaját valaki betörte. Aztán sokkot kapott, amikor kiderült, ki a tettes.
Édesanyja szeme láttára végzett magával pénteken a székesfehérvári tanárnő, N. Diána. Az öt hónapos terhes Dia elvágta a saját torkát, majd kivetette magát a tizedikről.
Szombaton kora hajnalban szolgálat közben két rendőr életét vesztette Budapesten. Az Üllői úton történt balesetben három személygépkocsi ütközött, az egyik egy rendőrségi gépkocsi volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.