Ma délután Bukarestben az Oltchim Valcea ellen lép pályára az Audi-ETO a női Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán. A lányok eddig 12 győzelmet tudhatnak maguk mögött.
Nagy Kornél szenzációs kínai figura végén szerzett góljával eldöntötte a horvátok elleni kézilabda Eb-selejtezőt (20-18). Az átlövő elárulta, eksztázisba került a veszprémi közönségtől.
A százmillió forintot is meghaladhatja az az összeg, melyet Fazekas Róbert követel a Magyar Olimpiai Bizottságtól. A diszkoszvető úgy véli, jogtalanul fosztották meg a londoni szerepléstől.
Paumann Dániel, az olimpiai második kajaknégyes tagja a válogatottal együtt Sevillában edzőtáborozott. A kőkemény edzések mellett a legnagyobb gondot kislánya hiánya okozta neki.
Noha még egy csapat sem jutott be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, sokan máris azt elemzik, mi sülhet ki a spanyol–német versenyfutásból. Vajon tényleg El Clásicót akar az európai szövetség?
Pompásan szerepelt a 3000 indulót vonzó ír nemzetközi bajnokságon a Halker-KirályTeam kick-box együttese, mely 2005 óta a világ legjobb klubja az úgymond point-fightingban.
Rapport Richárd megnyerte a németországi Neckar Open elnevezésű sakktornát. Ricsi a viadal előtt három nappal töltötte be a 17-et, így születésnapi ajándéknak sem volt utolsó a győzelme.
Babos Tímea a korábbi világelső, Roland Garros-győztes Ana Ivanovicsot legyőzve jutott a monterrey-i tenisztorna 3. fordulójába. Pedig a rendezők a szerbet tartották fô esélyesnek.
Elérte célját a Barca, nem kapott ki a PSG otthonában, ám Lionel Messit és Javier Mascheranót elveszítette sérülés miatt. Gondban lesznek a katalánok a visszavágón?
Vladimir Klicsko és Hayden Panettiere színésznő újra egy párt alkot, sőt a két híresség el is jegyezte egymást. Nem lesz könnyű az esküvőt nevetés nélkül megállni.
Tiger Woods azzal, hogy megnyerte az Arnold Palmer meghívásos versenyt, újra a világranglista élére került. A golfozó, aki 2009-ben alászállt a poklokba, most újra boldog és sikeres.
Azt mondják, a dublini kick-box Irish Openen illik ott lennie egy, magára valamit adó klubnak. Az az ír verseny ugyanis az említett küzdősportág Mekkája.
Pikáns összecsapást ígér a Real–Galata BL-negyeddöntő, hiszen a hazaiak mestere, José Mourinho baráti kapcsolatot ápol a törököknél focizó Didier Drogba, Wesley Sneijder duóval.
Hetényi Zoltán nyomdokaiba lépett a szlovák kerékpáros, Peter Sagan. Ő ugyan józan volt, mégis elragadtatta magát egy eredményhirdetésen, ahol hirtelen belemarkolt a díjátadó hölgy hátsójába.
Nyelvzseni munkálkodik a PMFC védelmében: a cseh Jirí Krejcínek mindössze bő két hónapra volt szüksége ahhoz, hogy megtanulja a magyar alapjait. A közgazdászt már hét nyelven nem lehet eladni.
Nem biztos, hogy Hetényi Zoltán véd a budapesti divízió I-es hoki -vb-n. Az Amerikában szexuális zaklatással vádolt kapusnak előbb be kell bizonyítania, hogy a történtek ellenére jó idegállapotban van.
Egymást dicsérgette a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt Zlatan Ibrahimovic és David Beckham. Ettől azonban nem lett sokkal esélyesebb a katalánok ellen a Paris SG.
Az MTK–Honvéd bajnoki mérkőzésen megsérült kispesti Vernes Richárd arcműtéten esett át, míg a hazaiak kapusát, Hegedűs Lajost kulcscsonttöréssel operálták. Már mindketten otthon lábadozhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.