Hanna ovijában is téma Balzsay betegsége

Balzsay Károly
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 29. 08:15
Balzsay Károly exbokszolónk káprázatos erővel küzd rákbetegsége ellen. Jövő héten a harmadik kemoterápián vesz részt, miközben igyekszik két kislányát megóvni a kellemetlenségektől.
T. R.

A 33 éves bunyós már két kemoterápiás kezelésen átesett, az egyiket egy injekciós terápiával ki kellett egészíteni, mert a rákos sejtekre ható kémiai szerek a fehérvérsejtjeit is elpusztították. Karesznek emiatt csak egy pár napig kellett otthon maradnia, továbbra is napi kétszer jár edzést tartani. Volt Tatán is, az edzőtáborban, a családdal pedig szülinapot ünnepeltek: Jázmin négyéves volt a napokban. Kislányát az oviban is felköszöntik, amiről a büszke édesapa sem akar lemaradni.

– Próbálunk mindent úgy csinálni, mintha semmi gond nem lenne – meséli Balzsay felesége, Tünde. – Szeretnénk kislányainkat megóvni a nehézségektől. Többé-kevésbé sikerült is. Szegény Hannácskám egyik nap úgy jött haza az oviból, hogy aggódva említette, a csoporttársai azt mondták, apa nagyon beteg, de megnyugtattuk, hogy nincs semmi gond. Apa tényleg beteg, de meg fog gyógyulni. Természetes, hogy előfordul az ilyesmi, hiszen a sajtóban sokat foglalkoznak Karival, és a családoknál is szóba kerül a betegsége. A lényeg az, hogy mi mit mutatunk itthon, mit látnak a gyerekek. A férjem a kemoterápiás kezelések után pár nappal rosszul van, de mindent meg tudunk úgy oldani, hogy a gyerekek ebből ne lássanak semmit, és ne féljenek.

Jövő héten újra fontos mérföldkő jön: Balzsayn PET-CT vizsgálatot végeznek, ennek során fel tudják mérni, hol vannak még rákos sejtek – a sugárzó kontrasztanyag miatt aznap nem lehet együtt a gyerekekkel –, majd megkapja a harmadik kemoterápiát is.

– Kari fantasztikus, tőle kapok erőt én is – folytatja Tünde. – Jön-megy, éli az életét, teszi a dolgát, ha rosszul van, elvonul, de hamar erőre kap. Jövő héten azonban nehéz napjai lesznek, akkor nyugalomra lesz szüksége.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.