A detektívet fogadó "ősök" azt szeretnék tudni: kivel barátkozik a gyerek, mire költi a pénzét, hogyan bulizik, fogyaszt-e drogot? A detektívek teljesítik a felkérést, bár magukban felteszik a kérdést: mekkora lehet a bizalom szülő és...
Üveghangon pörgő kisautók vezetői és nagy teljesítményű luxuskocsik tulajdonosai tolják le nap mint nap az átlagsofőrt az utakról. A gyorshajtók miatt évente ezren halnak meg az utakon, s a szakemberek szerint csak ronthat a helyzeten a liberalizáció,...
Édesem ma nincs hancúr! Ne is álmodj róla – vágja férje képébe az asszony. A szexológus szerint meglepően gyakran alkalmazzák ezt a büntetést a nők. Most éppen a kenyai kormány tagjainak kell lemondaniuk a lepedőakrobatikáról, ugyanis...
Csodát tett Szabó Balázskával a ráckevei rendőrkapitányság. A súlyos immunbetegségben szenvedő kisfiú ugyanis világ életében rendőr szeretett volna lenni. Feltehetően sosem válik majd zsaru belőle, de megadatott neki az az öröm, hogy...
Az Illatos úton is érezteti hatását a gazdasági válság: Kozma Tamás főállatorvos szerint egyre több kutyát visznek be, és egyre kevesebben érdeklődnek a bent lévő állatok iránt. Lassan ismét telt ház lesz, ezért a Bors a Vigyél Haza...
Hétpróbás ékszerrablót fogtak el a budapesti rendőrök. A 28 éves férfi egy év alatt tíz rablást követett el. A fővárosi nyomozók már jó ideje vadásztak rá.
Amit titkon reméltünk, bekövetkezett: egy magyar kisfilm nyerte Brüsszelben, a Jose Manuel Barroso vezette Európai Bizottság Oscar-díját. A mozi főszereplője két hörcsög.
Összehozná a szélhámosok áldozatait Bartha Beatrix. A fiatal hölgyet szintén egy csaló kerítette hatalmába, S. Tibor lelkileg meggyötörte, és a pénzéből is kiforgatta őt. Saját történetét könyvben írta meg, majd egy weboldalt is létrehozott...
Négy ember és egy kutya összenyomorgatott maradványaira bukkantak az M6-os autópálya építse során. A szakemberek a tetemeket valószínűleg 5000 évvel ezelőtt, a késői rézkorban hantolták el, miután végeztek velük egy isteneknek bemutatott...
A pártok többsége egyszerűen nem felel vagy kikerüli a választ arra a kérdésre, mennyit és milyen forrásból költenek az Európa Parlamenti választás kampányában. A Bors több szerkesztőséggel egyetemben csatlakozott a Transparency International...
Életük egyik legboldogabb napjára készültek Nyáriék, de tragédiába torkollott az ünnep. Ballagása előtt két órával hunyt el lányuk, Szabina. A 18 éves szanyi lány egyik pillanatról a másikra rosszul lett, majd holtan esett össze a házuk...
Egy kisfiú eltűnése miatt riasztották tegnap este a III. kerületi rendőrséget és a speciális mentőket. A kilencéves Balázs délután négy óra körül némi élelmet és szúnyogriasztó szprét vett magához, majd elindult otthonról.
A nagyvárosokban egyre több a közlekedési dugó, emiatt pedig egyre szennyezettebb a levegő, egyre többet fuldoklunk. Nem fogják kitalálni, kik tehetnek erről! – a nyugdíjasok.
Julia Roberts mindig is a visszafogottságáról volt híres. Éppen ezért meglepő, hogy a családi nyaralásán készült lesifotókról kiderült: tetkót visel a fenekén.
Gordon Brown-nak van a világon a legborzasztóbb mosolya – állítja egykori kollégája a brit kormányfőről készült legújabb felvételeket látva. A miniszterelnök ugyanis hétről hétre új videót tetet fel magáról a Downing Street honlapjára,...
A német RTL újabb lépést tett a legbotrányosabb valóságshow-ért folyó képzeletbeli verseny dobogója felé. Június elején indul a „Próbaidős felnőttek” című sorozat.
A 24 című tévésorozat nem éppen békés mivoltáról ismert sztárja, a minap egy vörös szőnyeges fogadáson sikerült maradandót alkotnia. A szenvedő alany egy Jack McCollough nevű dizájner volt, akinek orrnyerge bánta a támadást.
Több, mint ötszörösen döntötte meg Csima Pongrác az eddigi Guiness rekordot talpon dekázás kategóriában. A súri Ronaldinhoként emlegetett fiatalember hanyatt fekve, a nézők elismerő tapsát kivívva szerzett világra szóló hírnevet magának és falujának.
Június 13-án élő adásban a BBC zenei csatornáján mutathatja be tudását a Guitar Idol 2009 döntőjébe jutott Pálfi András. A művész kapta a legtöbb szavazatot az interneten meghirdetett szavazáson.
Két hölgy tárja az olvasóink elé véleményüket, egy aktuális témával kapcsolatban. Két nő, két világ, kettő, egymásnak ellentmondó vélemény. Ma, annak az amerikai asszonynak a történetével kapcsolatban osztják meg véleményüket,...
Vajon milyen anyja lesz majd a gyerekeimnek? – ezt a kérdést gyakorta teszik fel maguknak azok a férfiak, akik úgy érzik, megtalálták életük párját. Hiába ugyanis a kiegyensúlyozott lelki kapcsolat, a kiváló házasélet, a hasonló...
Döbbenetes a hasonlóság David Cameron brit konzervatív pártvezér és Orbán Viktor között: mindketten megtévesztésig hasonló kampányszlogenekkel bombázzák választóikat az Európa Parlamenti választás kapcsán.
Mi az a három műszaki, elektronikai cikk, amit mindenképpen megtartana, és mit adna el elsőnek, ha a válság úgy kívánná? A kérdést annak okán tettük fel, hogy az amerikaiak fele soha nem adná oda a tévéjét, bármekkora pénzügyi válság...
Legális adózó pókertermekbe kényszerítenék a privát kártyacsatákat kormánypárti politikusok. A póker népszerűségét alapul véve ezzel sok milliárdnyi bevételhez jutna az állam. Szakértők szerint a kényszeres játékos járnak rosszul:...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.