Radics Gigi és Curtis előadása után Sopron polgármestere, Farkas Ciprián lépett színpadra, aki a Békemeneten méltatta Orbán Viktort, és Barcza Attilát, a helység országgyűlési képviselőjét.

Sopron polgármestere elmondta, hogy a világ kifordult a sarkaiból, de minden nehézség ellenére a város az utóbbi években egyedülálló fejlődésen ment keresztül. Ez a fejlődés Orbán Viktor miniszterelnök és Barcza Attila országgyűlési képviselő nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ugyanakkor hozzátette, hogy a fejlődést nem lehet készpénznek venni. Farkas Ciprián szerint az elmúlt 16 év fejlődését egy tollvonással megsemmisítheti egy ukránbarát kormány, főleg, ha azt egy olyan ember vezeti, akitől „használtautót sem venne” az ember.
A város polgármestere szerint április 12-én Orbán Viktor és a Fidesz, valamint Barcza Attila jelenti a biztos választást, ezért minden hazaszerető magyarnak el kell mennie szavazni.
Nekünk Magyarország az első ezért sem háborúból, sem migrációból, sem egyéb diktátumokból nem kérünk. Az eredményeket egy mozdulattal húznák át, ha egy Brüsszel-barát kormányt választanánk
– hívta fel a figyelmet a polgármester.
A helyzet halálosan komoly, egyesek szemében Magyarország szálka, mert szemben állunk azzal az elittel, akik Európa sorsát akarják irányítani. Magyarország nem a normalitás utolsó bástyája, hanem annak első és legszilárdabb hídfőállása
– hangsúlyozta Farkas Ciprián.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.