Pusmognak. Pletykálják, hogy Angelina Jolie megint gyermeket vár. Bennfentesek arra alapoznak, hogy Brad Pitt megint körülrajongja feleségét, éppen úgy, mint korábbi terhességénél.
Mintegy 450 ember maradványaira találtak a boszniai Peruæac-tóban – közölték az eltűntek kivizsgálásával megbízott helyi és szerbiai illetékesek.
Leckét adott az Alkotmánybíróság a kormánynak, eltörölve a 98 százalékos különadót. A határozatnak a ma elbocsátandó budapesti közműcégek vezetői örülhetnek. Legalábbis egyelőre.
A Jáva szigetén lévő Merapi a legveszélyesebb Indonézia 69 aktív tűzhányója közül. Legutolsó kitörésekor, 2006 júniusában két ember halálát okozta, de 1930-ban 1300 életet követelt. A szakemberek szerint most nagyobb energia szabadulhat...
Géppisztolyropogásra ébredtek a lakók egy rákosmentei panelházban október 23-ára virradó éjszaka, az Újlak utcában. A rendőrség napok óta nem ad tájékoztatást az ügyről.
Busa Pista, kiválva a szünetelő kultzenekarból, az Irie Maffia-ból, szólókoncertet ad, ahol nem akárkiket lát vendégül. Barátai örömmel fogadták meghívását, így többek között Bobakrome, Ernő Minimál és Szeki is fellép.
Több mint százan meghaltak, és közel 400-an eltűntek hétfőn egy, a Richter-skála szerint 7.7 erősségű, Szumátra szigete mellett lesújtó földrengést követő cunami következtében Indonéziában.
Kedvenc közege, a víz okozta a kétszeres evezős olimpiai bajnok, Andy Holmes halálát. A brit sportember egy evezősverseny után betegedett meg, s a Weil-kór villámgyorsan végzett vele.
Bejelentés érkezett a sheltoni rendőrségre, hogy egy férfi szexuálisan zaklatja a lovakat. A megvádolt azonban csak annyit ismert el: „nem kizárt, hogy rossz helyre dugta az ujját”.
Az elmúlt hónapokban 24 ezer panasz érkezett a New Yorkba látogató turistáktól, akik a világvárost elárasztó poloskákra panaszkodnak. Az apró vérszívók 6 billió forintos üzletet tehetnek tönkre.
2009 márciusában minimum 8 év börtönre ítélték a britek egyik legszörnyűbb szexpredátorát, a most 53 esztendős John Worboyst. A férfit 12 eset kapcsán vonták felelősségre, de sokkal több van a rovásán. A The Sun írása szerint még...
Több alkalommal szervezett konferenciát a Vatikán, ahol természettudományos szempontok alapján foglalkoztak a földön kívüli élettel. Sloszár József kutató szerint a Biblia is számos UFO-jelenségről számol be.
Sokkolta a látvány azt a horvát pecást, aki a kanálisban egy oszló hullát talált. Még nem tudták megállapítani, mi történhetett az ismeretlen férfival.
Elgázolt három, 15 esztendős kislányt egy szolgálaton kívüli, orosz rendőr. A gyerekek súlyos sérüléseket szenvedtek, de a totális tragédia még csak ezután következett be…
Delmae Barton egy brisbane-i buszmegállóban kapott agyi infarktust. Öt óra alatt, hozzávetőlegesen 1000 ember ment el a nemzetközileg is elismert operaénekes mellett, de senki nem segített rajta.
Olyan, északon lakó és nálunk ritkán megforduló madarakat láttak a napokban Magyarországon, ami arra utal, hogy hideg és hosszú télre kell felkészülnünk.
Egy életre barátságot kötött Kevin Richardson az oroszlánokkal. A 34 éves, „oroszlánsuttogónak” becézett zoológus Dél-Afrikában filmet is forgatott kedvenc vadállatai társaságában.
Felszarvazta a világ egyik legkegyetlenebb diktátorát, Robert Mugabét 41 évvel fiatalabb felesége. Grace Mugabe ráadásul férje egyik legjobb barátjával, a központi bank elnökével, Gideon Gonóval lépett félre. Gono eltűnt, testőre pedig,...
Véres leszámolás sokkolta a horvátokat. A családfő meghalt, az anya, illetve 15 éves kislánya súlyosan megsérült, az 5 esztendős kisfiuk pedig sokkot kapott, amikor a karlováci Interspar parkolójában rájuk lőttek.
Sikerült felvenniük a kapcsolatot a Terrorelhárító Központ Kartúmban tartózkodó munkatársainak Papp István ENSZ-békefenntartó szudáni elrablóival. A férfi utáni kutatásban a Magyar Iszlám Közösség is segédkezik, az ő jelzésükre...
Annak ellenére, hogy a meteorológusok havat jósoltak Ausztriában és Németországban is, az autósok nem készültek fel kellőképpen. Néhány óra alatt káosz alakult ki a leesett hó miatt.
Felpuhult a Fidesz lakáshiteleseket megmentő csomagja. A nyolc pontból hét maradt, egyet pedig majd később nyújtanak be a parlamentnek. Kopik Tamás, a GKI kutatásvezetője elemezte a módosult csomagot.
Táncot lejtett egy miskolci rendőrautó motorház-tetején, majd berúgta annak szélvédőjét az a 22 éves fiatal, akinek nem csak az okozott kárt kellett megtérítenie, de a további büntetés összegéből egy használt kocsit is vehetett volna...
Családi hagyomány az Sz. famíliában a bankrablás. Az édesapát nyolc pénzintézet elleni támadás után, idén nyáron a Kálvin téri bank előtt kapták el a rendőrök, fia kezén pedig tegnap kattant a bilincs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.