A reggel, amelynek békés ébredéssel kellett volna telnie, egy életre szóló traumává vált a Deák család számára. Oroszlány egyik csendes utcájában, a Homoki úton csaptak fel a lángok húsvét hétfőn reggel hatkor. Egy olajradiátor hibásodott meg: a szikrázó vezeték pillanatok alatt begyújtotta a mennyezetet, a tűz pedig éhes fenevadként harapott bele a tetőszerkezet gerendáiba.

Arra ébredtünk, hogy lángokban áll a gyerekszoba. Futottunk be a kicsikért, és menekültünk ki a házból, ahogy csak bírtunk. Mire hívtam a tűzoltókat, az ablakok már sorra törtek be, és a tetőn a hullámpala is robbant
– emlékszik vissza a drámai percekre Deák Linda, aki még most sem tudott megnyugodni a szörnyűség után.
A tűzoltók két órán át, három tömlővel küzdöttek az elemekkel, de a ház lakhatatlanná vált. A tragédiát csak tetézi, hogy a házban két gázpalack is volt – az, hogy ezek nem robbantak fel a hatalmas hőben, valódi csoda. Bár a falak állnak, odabent minden – emlékek, bútorok, a gyerekek ruhái – a lángok martaléka lett.

A legnagyobb fájdalom azonban nem a tárgyak elvesztése, hanem a gyerekek lelki sérülése. A hatéves Lilla és Robika autisták, asztmával, allergiával és laktózérzékenységgel küzdenek. Számukra ez a ház volt a világ biztonságos közepe.
Robika, amikor meglátja a házat, vagy eszébe jut az a reggel, azonnal elsírja magát. „Anya, menjünk haza!” – mondja folyton, és én nem tudom neki megmagyarázni, hogy már nincs hova
– meséli az édesanya.

Linda eddig soha nem kért segítséget, szerény körülményeik ellenére mindent megadtak a beteg gyermekeiknek. Most azonban rákényszerültek arra, hogy másokhoz forduljanak. A hírre azonnal megmozdultak az emberek: ruhák, játékok és edények már érkeztek a családhoz, és egy ideiglenes ingatlant is kaptak, ahol meghúzhatják magukat.
Elképzelni sem tudtam volna, hogy ennyi jó ember van. Van, aki csak pár kedves szót ír, mások kisebb összeggel segítenek, de mindenért hálás vagyok. Soha nem fogjuk tudni meghálálni ezt a rengeteg jóságot
– mondta meghatottan Linda. Bár a villanyszerelésre már kaptak felajánlást, a ház újjáépítése hatalmas feladat. Jelenleg a romok eltakarítása folyik, de szinte minden építőanyagra szükségük lesz: gerendákra, nyílászárókra, vezetékekre és burkolatokra, hogy az ikrek egyszer újra a saját szobájukban hajthassák álomra a fejüket.
Ha segíteni szeretnél ITT tudod felvenni a kapcsolatot a családdal!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.