Jár a 117 millió forint a kirúgott vezéreknek

politika
PUBLIKÁLÁS: 2010. október 27. 10:00
Leckét adott az Alkotmánybíróság a kormánynak, eltörölve a 98 százalékos különadót. A határozatnak a ma elbocsátandó budapesti közműcégek vezetői örülhetnek. Legalábbis egyelőre.
Ki mit visz?
Fővárosi Gázművek: Bakonyi Tibor vezérigazgató havonta bruttó 2 millió 447 ezer forintot keres. 18 havi végkielégítésre jogosult, 44 millió 46 ezer forinttal távozik.
Főtáv: Kovács Lajos vezérigazgató havonta bruttó 1,25 millió forintot keres. Hathavi végkielégítésre jogosult: bruttó 7 millió 500 ezer forint. (Kovács ellen csalás gyanúja miatt folyik eljárás, jelenleg előzetesben van.)
Főkert Zrt: Vásárhelyi István vezérigazgatónak havonta bruttó 930 ezer forintos fizetése van. 12 havi végkielégítés illeti meg. Ez összesen 11 millió 600 ezer forint.
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.: Bielek Péter vezérigazgató havi alapbére 1,25 millió forint, végkielégítése 18 hónapnyi illetmény. Összesen 22 millió 500 ezer forint.
Fővárosi Csatornázási Művek: Palkó György vezérigazgató havi bére 2 millió forint, ehhez évi maximum 30 százalékos prémium járulhat. Végkielégítése 9 havi illetmény, azaz 18 millió forint.
Fővárosi Vízművek: Keszler Ferenc vezérigazgató havi bére 1 millió 650 ezer forint. Végkielégítése 12 hónapnyi kereset. Összesen 19 millió 800 ezer forint.






Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.