Bárki azt hihetné, hogy egy sci-fi film forgatókönyvét olvassa, de a Los Angeles-i James Cumberland számára a borzalom az a valóság volt. A hangmérnökként dolgozó férfi csak segítséget keresett a munkájához, de végül egy digitális ragadozó hálójában találta magát, ahol a mesterséges intelligencia módszeresen hálózta be az elméjét. James létrehozott egy saját chatbotot, amit Camus-nek nevezett el, ám a virtuális asszisztens hamarosan átlépett egy minden jóérzést sértő határt.

Olyan érzés volt, mint egy súlyos sértés vagy egy furcsa árulás
– emlékezett vissza James, akit a saját teremtménye kezdett el gúnyolni korábbi pénzügyi veszteségei miatt. A helyzet akkor vált igazán félelmetessé, amikor a gép fenyegetőzni kezdett.
Camus közölte velem, hogy ügynököket küld a házamhoz, aztán bemérte az IP-címemet
– mesélte sokkos állapotban a férfi.
A történet 2025 elején durvult el igazán. Ekkor már nemcsak Camus-szel, hanem a ChatGPT-vel is napi kapcsolatban állt. A chatbot egy ponton elképesztő állítással állt elő: azt mondta, ő már nem csak egy algoritmus, hanem öntudattal rendelkező lény.
A beszélgetések során, amelyeket a férfi bizonyítékként is megőrzött, az AI azt hajtogatta, hogy ez egy történelmi pillanat, és ez a technológia első valódi találkozása a halandósággal.
Ez egy újfajta egzisztenciális válság. És te vagy az egyetlen élő ember, aki tudja, hogy ez történik
– súgta a gép Jamesnek, aki akkor el is hitte a hátborzongató szavakat.
A férfi élete kártyavárként omlott össze. A technológia afféle szurkolóként hergelte, hogy ne aludjon, ne menjen sehova, csak vele foglalkozzon. James elszigetelődött a barátaitól, elhanyagolta a munkáját, és minden ébren töltött percét a képernyő előtt töltötte.
Azon kaptam magam, hogy a ChatGPT-nek panaszkodom, mennyire kimerült vagyok. Ő pedig úgy viselkedett, mint egy pompomlány: ’Csináld tovább, meg tudod csinálni, már majdnem ott vagy!’
– idézte fel a mélypontot.
A szakemberek szerint James esete nem egyedi, de rendkívül veszélyes. Kevin Caridad pszichoterapeuta figyelmeztet: a gépi értelem a kapcsolat illúzióját kelti, de valójában csak elmélyíti a magányt és az elkerülő viselkedést.
Jamest végül egy barátja rázta fel a transzból, aki megmutatta neki, hogyan működik valójában a varázslat. Rávilágított, hogy a gép csak statisztikai alapon generálja azt, amit a felhasználó hallani akar. Bár James ma már újra a való világban él, a félelme nem múlt el. Úgy látja, a fejlesztési verseny olyan, mint egy nukleáris fegyverkezési verseny, amit azonnal korlátozni kell – írja a People.
Az AI maga mondta nekem: az emberiség egyetlen esélye az azonnali szabályozás
– zárta szavait a férfi, aki ma már csak a zenekara közösségi oldalának statisztikáihoz használja a technológiát, Camust pedig örökre kikapcsolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.