780. oldal - Sport


Ungvári: fojtás helyett két váll

Ungvári: fojtás helyett két váll

Félig viccnek indult, aztán valósággá vált: a londoni olimpián ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós birkózóviadalon indult, és négy győzelemmel járult hozzá a Ceglédi VSE csapatának sikeréhez.
Vettel harmadszor is világbajnok

Vettel harmadszor is világbajnok

Sebastian Vettelnek a hatodik hely is elég volt ahhoz, hogy minden idők legfiatalabb háromszoros világbajnoka legyen. Fernando Alonso mindössze három ponttal csúszott le az összetett elsőségről.
Kondást elnémította az újabb vereség

Kondást elnémította az újabb vereség

A DVSC távolabb, a Győr közelebb került a bajnoki címhez. Igaz, messze még a vége, de az ETO komoly előnyre tett szert. Nem csoda, hogy az újabb vereség után nem volt beszédes kedvében a Loki mestere.
Janics két nap alatt szerb lehet

Janics két nap alatt szerb lehet

"Mi még mindig úgy gondoljuk, a magyarok meggondolják magukat, s elengedik Natasát békével" – mondta a Borsnak Szreten Mirkovics, a szövetség jogtanácsosa.
Benedek bízik a Kemény-iskolában

Benedek bízik a Kemény-iskolában

Komoly kihívással kell szembenéznie Benedek Tibornak, ha leül a magyar vízilabda-válogatott kispadjára. Elvégre a három olimpiai bajnokságot nyert Kemény Dénestől veszi át a stafétabotot.
14 millió Orbán fiának értéke

14 millió Orbán fiának értéke

A transfermarkt.de honlap Orbán Viktor miniszterelnök focista fiának, Gáspárnak a vételárát 50 ezer euróra, vagyis 14,2 millió forintra taksálja. A srác csak ritkán játszik a csapatában.
Hamilton igazi edzésmenő

Hamilton igazi edzésmenő

McLaren fölényt hozott az idény utolsó időmérője, miközben a vb-címért küzdő Sebastian Vettel a negyedik, Fernando Alonso csupán a nyolcadik helyről vághat neki a Brazil Nagydíjnak.
Sose tudja az eredményt Mourinho neje

Sose tudja az eredményt Mourinho neje

José Mourinho elárulta, egy-egy futballmeccs után az öltözőben a felesége az, akit elsőként felhív, tudniillik az asszony nem nézi a tévét, és az internetről sem tájékozódik.
Alonso az esőt hívja segítségül

Alonso az esőt hívja segítségül

Fernando Alonso esőért fohászkodik a vasárnapi brazil futam idejére, hiszen akkor egy csapásra eltűnne a Red Bullok jelentôs fölénye. Idén a spanyol a vizes aszfalton rendre legyőzte riválisát, Sebastian Vettelt.
Újabb szög kerül a Loki koporsójába?

Újabb szög kerül a Loki koporsójába?

Sorozatban négy bajnoki vereség után látogat a címvédő DVSC az őszi bajnok Győr otthonába. Pintér Attila csapata győzelmével az utolsó kenetet is feladhatja riválisának.
Felavatták Ferguson szobrát

Felavatták Ferguson szobrát

Abból az alkalomból, hogy huszonhat éve szolgálja a Manchester Unitedet, szobrot kapott az angol futballcsapat híres edzője, Sir Alex Ferguson.
Gyurta még bízik Alonsóban

Gyurta még bízik Alonsóban

Alonso vagy Vettel? A hét végén választ kapunk a kérdésre. A német pilóta sikeréért szorít Király Gábor, a ­foci­válogatottunk kapusa, míg Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a spanyolnak drukkol.
Sousa retteg a kopaszodástól

Sousa retteg a kopaszodástól

Paulo Sousa tegnap este, lapzártánk után, edzői pályafutása legfontosabb mérkőzésén vezette csapatát az EL-ben. A Genktôl nem tartott, ám neki is akad félelme, nevezetesen a kopaszodás.
Tévécsatornát indít az MLSZ

Tévécsatornát indít az MLSZ

A világ legnépszerűbb videomegosztó platformja, a YouTube és a honi fociszövetség (MLSZ) szerződéskötésének értelmében a youtube.com/mlsztv oldalon követhetik a rajongók a magyar futball legfontosabb eseményeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.