Kökény Roland olimpiai bajnok kajakos azt mondja, azért szeretné, ha a kajak-kenuval semmilyen kapcsolatban nem lévő párja, Szalai Vivien lenne az edzője, mert így, ha lesz gyerekük, nem kellene vasárnapi apukának lennie, egyben maradna a család.
Az újságírónő arra készül, hogy elvégez egy edzői iskolát, és a jövőben ő készíti fel párját a versenyekre. Rolandék kimatekozták, hogy legközelebb csak 2016-ban, éppen az olimpia évében kaphatna állami edzői státuszt – és jelentős edzői fizetést – Vivien a 2015-ös eredményei után, és megígérte, ha ebből adódik a párnak pluszbevétele, azt jótékony célra fordítja.
A szövetség nem tervezi, hogy szankcionálja a furcsának tűnő döntést, csak akkor, ha az eredmény rovására megy a váltás, a szakma azonban nem akar hinni a fülének. Horváth Csaba olimpiai bajnok kenus, aki több mint harminc éve kenuzik, éppen most végezte el a TF másfél éves tanfolyamát, készül az egyetemi szintű képzésre is, ő maga három éve edzősködik.
– A csoportba csupa olyanok jártak, akik legalább tíz éve benne vannak a sportágban – mesélte 1996 bajnoka –, köztük én, aki olimpiát nyertem és Csabai Edvin, aki tizenhétszeres világbajnok. A képzés jó és teljes körű, de szakmai múlt nélkül másfél év tanulás nem elég.
Fotó: Knap Zoltán
Akkor hát miért? Szakmai berkekben azt beszélik, vélhetően az edzőknek járó olimpiai járadék motiválhatta a párost. Ha Kökény valamilyen módon nyer Rióban – nyilván klubja, az Esztergom alányúl, nem hagyja elkallódni –, és a párja lesz hivatalosan az edzője, Viviennek is jár az olimpiai bajnoki tréneri járadék. Vagyis az olimpiát követő hónap elsejétől élete végéig kapja a – jelenlegi tarifa szerint – 110 ezer forintos „nyugdíjat”, ami ha azt számítjuk, hogy a nőknél a várható élettartam 78 év, összesen 58 millió forint lesz.
Persze lehet, hogy mindez csak az edzőkollégák fantáziálása, bár talán megbocsátható, hogy elképedésükben még ilyen képtelenség is eszükbe jut.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.