Mark Webber szépen akar búcsúzni a száguldó cirkusztól, ahol 12 teljes szezont húzott le. Erre pedig a brazil pályánál jobbat nem is találhatott volna, hiszen a jelenlegi mezőnyből rajta kívül mindössze Felipe Massának sikerült itt kétszer nyernie.
– Interlagos egyike a kedvenc pályáimnak, itt vezetni olyan, mintha egy amfiteátrumban versenyeznél – mondta Webber. – Nincs bennem csalódottság vagy bármiféle rossz érzés amiatt, hogy ez az utolsó Forma–1-es futamom, hiszen én döntöttem így, de azért még utoljára szeretnék valami jó eredménnyel előrukkolni.
Nem csak Webber számára lesz különleges a vasárnapi nagydíj, a hazai közönség előtt köröző Felipe Massa életében is lezárul egy fejezet. – Egy brazil versenyző számára mindig álomszerű otthon versenyezni, de most, hogy a Ferrari színeiben utoljára láthatnak a szurkolók, még meghatóbb – érzékenyült el Massa, aki a Williams csapathoz írt alá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.