A német sikerrel zárult labdarúgó-vb legnagyobb felfedezettje kétségkívül James Rodriguez. A kolumbiai az elődöntő napján lett 23 éves, most tíz érdekességet gyűjtöttünk össze róla.
Rendezett vérnyomással figyeli a póló-Eb történéseit Kemény Dénes. A háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányból elnök és elfoglalt szurkoló lett.
Tökéletesnek nevezte Görbicz Anita, a Győr BL-győztes kézilabdázója a vőlegényével, Vincze Ottó egykori Fradi-futballistával eltöltött tíznapos törökországi vakációját.
Bonyolultabb Muhamed Besic, a Ferencváros bosnyák válogatott futballistájának Angliába szerződése, mint azt előzetesen gondolták a felek, valószínűleg ezért nem jelentette még be hivatalosan az Everton a megszerzését.
A 14-szeres magyar válogatott Pető Tamás unokahúga, Laura egyetlen lépésre van attól, hogy bekerüljön a Miss International Hungary 2014-es döntőjébe. A győztes Tokióba utazhat.
Nagy magyar sikerrel zárult a szegedi utánpótlás kajak-kenu vb. Sok olyan fiatal nyert, aki már a felnőttek között is bizonyított. Egyikük, Kárász Anna három óra alatt kétszer lett első.
Borzasztóan indult a hazai rendezésű U19-es Eb a magyar fiatalok számára. Az osztrákok könnyedén nyertek (3-1), ráadásul egy ritkán látható szabadrúgással is sokkolták a mieinket.
A Csákvár futballcsapatával kapcsolatban nem az a legérdekesebb hír, hogy NB III-as bajnok lett. Sokkal inkább az, hogy a klubvezetés és a játékosok is felkarolták a fogyatékosok ügyét.
Sokkoló hírt kapott Mohamed Salah, a Chelsea egyiptomi sztárja: az oktátásügyi miniszter döntése alapján be kell vonulnia katonának. Ez a játékos londoni jövőjét is befolyásolhatja.
Egyre-másra választják a külföldi sokadosztály helyett az NB I-et a magyar légiósok. Ez az alkalmatlanságuknak, éretlenségüknek, illetve az itthoni jó fizetéseknek is köszönhető.
Próbálják bagatellizálni, de nagy a feszültség Nico Rosberg és Lewis Hamilton, a Mercedes két, vb-címre törő pilótája között. A brit összetörte az autóját, a német megnyerte az időmérőt.
Amennyire jó a hallása, annyira optimista Tamás Krisztián. Az AC Milan játékosa abban hisz, hogy a magyar labdarúgó ifiválogatott az aranyéremért mérkőzik a ma kezdődő hazai Európa-bajnokságon.
Másodszor kapott lehetőséget Susie Wolff a Williamstől, hogy élesben, edzésen vezethesse az F1-es autót. Ezúttal végre nem hagyta cserben a technika, és megmutatta, helye van a férfimezőnyben.
Évi egymilliárd forintnál is többet kereshet Huszti Szabolcs Kínában. Ha aláírja a csangcsuni szerződését, egy csapásra a legjobban fizetett magyar focistává válhat – megelőzve Dzsudzsák Balázst.
Lothar Matthäus is ott volt a magyar–szerb mérkőzésen. Az egykori magyar szövetségi kapitány nagyon szereti a vízilabdát, és elárulta, hogy hétfőn, a horvátok elleni meccsen is a mieinknek fog szurkolni.
Tizenhat évet várt a magyar aerobiksport egy újabb hangos bravúrra, és azt ezúttal a mexikói világbajnokságon mutatta fel. E sportágban ugyanis 1998 óta nem jegyeztek magyar vb-dobogós pozíciót.
A magyar női vízilabda-válogatottnak az első Eb-csoportmeccsén, Hollandia ellen szinte semmi sem jött össze, most viszont fantasztikusan védekeztek és szinte szétlőtték a görög kaput Keszthelyi Ritáék.
Kedvező a csillagállás Nico Rosberg számára a hazai futama előtt: megnősült, szerződést hosszabbított vele a Mercedes, na és a német fociválogatott is világbajnok lett.
Mesut Özil, a német válogatott sztárja 23 brazil gyerek műtétjére ajánlotta fel 137 millió forintos vb-győztesi prémiumát. Egyesek azt híresztelték, a gázai övezet szenvedőinek segít.
Szokás szerint összeállította az amerikai Forbes magazin a világ legértékesebb klubcsapatainak listáját. Az élen három labdarúgó-egyesület áll: a Real Madrid, a Barcelona és a Manchester United.
Megdöbbentő képek jelentek meg a Facebookon. A csütörtöki NK Rijeka – Ferencváros labdarúgó Európa Liga-meccsre tartó FTC-drukkereket atrocitások érték horvát területen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.