Lehet, hogy csak tévén nézi a román meccset Dárdai

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 30. 20:45
Nem tudja, honnan nézi majd a románok elleni Eb-selejtezőt Dárdai Pál. A válogatott leköszönt kapitánya sajnálja, hogy a Hertha nem engedte el további két meccsre.
Bors

Köszönettel tartozom a családomnak, mozgalmas időszakon vagyunk túl – kezdte nyilatkozatát Dárdai, akivel az MLSZ youtube-csatornáján jelent meg a majd’ negyedórás interjú.

A Hertha trénere berlini otthonában fogadta a stábot. Elmondta, intenzív hónapokon van túl, letette a Pro-licencet, dolgozott a klubjánál utánpótlás-koordinátorként, U16-os edzőként, aztán jött a megkeresés Csányi Sándortól.

– Az volt a terv, hogy tíz év Bundesliga után jöhet esetleg a válogatott, ám Csányi Sándor bízott bennem. Éreztem magamban annyit, hogy meg tudom csinálni, s megpróbáltam meghálálni a bizalmat. Azt hiszem, sikerült – tette hozzá.

Érthetőnek nevezte, hogy a Hertha harmadszorra már nem engedte el. Amikor várta a választ, s csak teltek a napok, egyre inkább érezte, hogy a klubvezetés nemet mond majd.

– Fáj a döntés. Ezt a csapatot én építettem fel, szerettem volna én is elrontani. Vagy nyerni vele… A románok és az észak-írek elleni meccseken még szerettem volna dolgozni. Olyan kohéziós erő alakult ki az országban, hogy most esély van a második helyre. A harmadik, azt hiszem, megvan, lehet tehát feljebb tekinteni. Ebbe mindenki beletette a magáét, a szurkolóktól kezdve a médiáig mindenki, ezért fáj a döntés. De vannak az életben pillanatok, amikor nyelni kell.

Elmondta, ezt a kettős terhelést csak ilyen fiatalon lehet csinálni, borzasztó fárasztó volt, a családjával alig beszélgetett. Magyarországon nagy felelősséget raktak a nyakába, Berlinben meg hatalmas vagyont.

– Egy ötmilliós város csapatáról, utánpótlásáról van szó – mutatott rá.

A jövőről azt mondta: szeretné, ha jövő nyáron, az Eb idején az egész ország piros mezben ülne a tévék előtt. A csapat van olyan állapotban, hogy kiharcolja az Eb-szereplést. Noha nem ismeri, Bernd Storck milyen filozófiát vall, de agilis, szorgalmas ember.

– Az új kapitánynak elmondok mindent, ha kijut a csapat, nagyon büszke leszek. Van egy gerinc, Dzsudzsákkal, Juhásszal, Tőzsérrel, Királlyal. Nem egyszerű a feladat, sokat kell melózni, de meg lehet csinálni.

Ahogy közeledik majd a románok elleni parti, egyre nehezebben bír majd az érzelmeivel, ezért elképzelhető, hogy Dárdai inkább tévén nézi majd a meccset. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.