Döbbenetes sztori Dennis Kimettóé. A maratoni futás újdonsült világrekordere nyolcgyerekes szegény családból származik, csak hat éve fut komolyabban. Kis híján feladta álmait.
Reeva Steenkamp édesanyja azt állítja, tavaly februárban megölt leánya sohasem szexelt gyilkosával, Oscar Pistoriusszal. Mindez olvasható majd June Steenkamp novemberben megjelenő könyvében is.
Egy ismerős arc tűnt fel a Wychall Wanderers öregfiúkcsapatában az elmúlt hétvégék egyikén. Sztilijan Petrov, válogatottsági rekorder bolgár focista, aki a rákkal harcol.
Agyonlőtték a dél-afrikai válogatott kapusát, Senzo Meyiwát. Az Orlando Pirates 27 éves játékosa szombaton még az országos Ligakupa elődöntőjében védett.
David Moyes visszatérhet a kispadra. A Manchester Unitedet valósággal romba döntő skót menedzsert tegnap Milánóban látták. Az interes Walter Mazzarri helyére érkezhet.
Pintér Attila után Dárdai Pál is számol a válogatottnál Pölöskei Zsolttal, az MTK középpályásával, akinek egy álma válna valóra, ha a finnek elleni Eb-selejtezőn lehetőséget kapna.
A Honvéd egykori szponzora, Dynamic a Wembley-ből szólt be Hemingway-nek. A rapper nagyon meg volt elégedve a Wembley-stadion VIP-jával, szemben a Bozsikéval.
Tilos a fülbevaló, a baseballsapka és a flip-flop papucs – ehhez kell tartaniuk magukat a jövőben a braziloknak. Már legalábbis azoknak a labdarúgóknak, akik az ország címeres mezét húzhatják magukra.
Vélhetően annyira boldog volt egy amerikai rendőr attól, hogy közös képet készítehetett Amir Khannal, hogy nem is büntette meg tilosban parkolásért a sportolót.
Az osztrák Anna Fenninger lett az év legjobb síelője a sportág szakírói szerint. A 25 éves olimpiai bajnok a férfiak kedvence, de az ő szíve már foglalt, egy snowboardos a párja.
Bátornak nevezte Vincze Ottó az öccsét, Gábort, aki a születésnapja alkalmából bevállalt egy repülőgépből végrehajtott tandemugrást. Az ötlet Gábor kedvesétől, Dér Henitől jött.
A DVSC–FTC rangadó ellenére drasztikusan alacsony nézőszám várható a hétvégén az NB I-ben. A szurkolói csoportok bojkottálják a fordulót. Lehangoló az új stadionok kihasználtsága.
Átalakulóban lévő férfi kézilabda-válogatottunk kulcsembere lehet a jobbátlövő Nagy Kornél, aki szerint egy pillanatra sem vehetik félvállról a portugálokat és az ukránokat.
Elképzelhető, hogy a mai Real Madrid–Barcelona csúcsrangadó félbeszakad. Azért, hogy megünnepeljenek egy játékost. Egy vendégjátékost. Lionel Messit, aki a spanyol bajnokság gólkirálya lehet.
Mario Balotelli annyira kiakadt, hogy egy asszony fotózni merte az autóját, hogy üvöltveni kezdett az amatőr fényképésszel, ezzel nagyon megijesztve a nőt.
A hét végén kezdődik a síszezon, de az osztrák világkupáról hiányozni fog a női mezőny ásza, Lindsey Vonn. Az amerikai olimpiai bajnok de-cember elején tér vissza, sérüléseiből felépülve.
Norvégiában új uszodakomplexumot adtak át, melyet a londoni olimpia előtt elhunyt Alexander Dale Oenről neveztek el. Az eseményre Gyurta Dani egy megható videóüzenetet küldött.
Nem az ötéves börtönbüntetéssel sújtott dél-afrikai paralimpiai futó, Oscar Pistorius az első sportoló, akit leültettek. Megnéztük, kik kerültek még hasonló helyzetbe.
Csúcsokat ostromlott a BL: megdőlt egy rakat rekord, betalált Messi is, Ronaldo is, így hamarosan már nem Raúl lesz a torna történetének legjobb gólszerzője.
Andy Carroll, a WHU csatára karrierje során nem csak a góljairól, de a botrányairól is híres volt. A korábban a Liverpoolban is megfordult 25 éves futballista most sem teljesítményével, hanem furcsa szerepvállalásával került a lapokba.
Ha minden jól megy, a tavaly súlyos síbalesetet szenvedett egykori Forma–1-es világbajnok, Michael Schumacher egy- három év múlva újra teljesen egészséges lesz.
Nem tart attól Sótonyi László, a magyar kézilabda-válogatott edzője, hogy a nemzeti csapatnak az irányító posztján esetleg gondjai támadhatnak a portugálok (október 29., Miskolc), illetve az ukránok (november 2., Kijev) elleni Eb-selejtezőn.
Rútul bánt a sors Grosics Edinával. Miután édesapja, az egykori válogatott kapus, Gyula júniusban meghalt, nemrég elveszítette az édesanyját, Ildikót is.
Nem kell a 2022-es katari labdarúgó-vb időpontját megváltoztatni, nyárról télre előrehozni, elég a meccseket később kezdeni – jelentette ki Harold Mayne-Nicholls.
A Bayern München játékosait (a keddi Roma elleni BL-meccset követően) audiencián fogadja Ferenc pápa. Ez persze minden futballistának nagy megtiszteltetés és élmény, de különösen az osztrák válogatott David Alabának, aki mélyen vallásos.
Egyre inkább nő a nyomás Mario Balotellin, a Liverpool csatárán, aki eddig adós a gólokkal. A Real elleni BL-rangadó előtt elárulta, a szóbeszéd ellenére meccsek előtt sosem szexel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.