Névtelen légiósoknak garantál 4,5 milliós fizetést a Fradi

Névtelen légiósoknak garantál 4,5 milliós fizetést a Fradi

foci
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 24. 10:15
Az élvonalbeli Brementől Kleinheisler és Sternberg, a második ligás Düsseldorftól Koch igazolt a Fradiba – Doll és a jó fizetés csábítására.
Kovács Bence

Egybehangzó vélemények szerint ugyanolyan fizetést, mint egy német csapat – havi 15 ezer eurót (4,65 millió Ft) – a Ferencváros is tud nyújtani egy átlagos vagy annál gyengébb Bundesliga-játékosnak. Ráadásul a kinti kispadozás helyett az NB I-ben még játéklehetőséghez is jutnak a bérükért ezek a futballisták. 

– Az FTC múltja és fizetőképessége versenyképes ezekben az üzletekben – kezdte Muszbek Mihály sportközgazdász. – Elsősorban nem a pénz vonzza ide a játékosokat, mert nem kapnak lényegesen többet, mint Németországban, hanem a német edző, a klub infrastruktúrája és a játéklehetőség. Itthon három-négy fizetési kategória van. Oliver Hüsinget például tavaly biztosan az első kategóriába sorolta az FTC, de a teljesítménye a második-harmadik besorolásnak felel meg. 

Csípős

Achtung, achtung! Németországban kispadot koptató játékosokat komoly bérezéssel felveszünk! Aki közepes tudással egy nagy múltú klubnál, egy alacsony színvonalú bajnokságban szeretne nagyot alkotni, jelentkezzen a Ferencvárosnál! Turcsik Norbert

Muszbek hozzátette, egyértelműen az edző, Thomas Doll kapcsolatrendszerének köszönhetően hozzák ide ezeket a játékosokat. Egyelőre azonban a haszonszerzés egyetlen NB I-es csapatnak sem lehet célja egy légióssal, mert szerinte nagyon ritka a Muhamed Besicséhez – 4 millió fontért (1,5 milliárd Ft) adták el az Evertonnak – hasonló üzlet, amikor a magyar piac fel tud értékelni egy máshol értéktelennek vélt játékost, majd jelentős haszonnal továbbadja.

Kleinheisler László (22)

Bundesliga: 18 meccs (Werder Bremen/Darmstadt)

Piaci érték: 308,5 millió Ft

Julian Koch (26)

Bundesliga: 6 meccs (Dormund/Mainz)

Bundesliga 2.: 93 meccs (Duisburg/St. Pauli/ Fortuna Düsseldorf)

Piaci érték: 154,2 millió Ft

Janek Sternberg (24)

Bundesliga: 25 meccs (Werder Bremen/ Hamburg)

Piaci érték: 154,2 millió Ft

Még nyáron érkeztek

Seung-Woo Ryu (23)

Bundesliga: 2 meccs (Bayer Leverkusen)

Bundesliga 2.: 26 meccs (Bielefeld/Braunschweig)

Piaci érték: 154,2 millió Ft

Oliver Hüsing (23)

Bundesliga: 3 meccs (Werder Bremen)

Piaci érték: 77,1 millió Ft

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.