Ecclestone leváltása ellenére 2026-ig lesz Magyar Nagydíj

Ecclestone leváltása ellenére 2026-ig lesz Magyar Nagydíj

leváltás
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 25. 09:15
cs

Habár eredetileg úgy volt, hogy a Forma–1-et felvásárló Liberty Media még három évig vezérigazgatóként számít Bernie Ecclestone-ra, ehelyett egyszerűen leváltották a 86 éves brit milliárdost. Az F1 mindenható ura így negyven év után kurtán-furcsán távozhat a sportág éléről. Igaz, az amerikai tulaj az első perctől azt hangoztatta, szakítani akar a múlttal, és új alapokra helyezi a száguldó cirkuszt.

– Izgatottan veszem át a vezérigazgatói posztot, hiszen a Forma–1-ben óriási kiaknázatlan potenciál rejlik. Azon dolgozunk, hogy növeljük a versenyek nyújtotta élményt  – mondta Ecc­lestone utóda, Chase Carey. S no­ha hozzátette, nyugalmazott el­nökként számítanak Bernie tanácsaira is, ez már csak udvariassági formulának tűnik. Habár sokan máris drasztikusan emelkedő jogdíjakat és a tenge­ren­túli futamok elszaporodását vizionálják, a Magyar Nagydíj miatt szerencsére nem kell izgulni. Köztudott, hogy Ecc­lestone ragaszkodott a mogyoródi helyszínhez, s a futam sorsa 2026-ig biztosított.

– Áldjuk az eszünket, hogy a tavaly még döntéshelyzetben lévő Bernie Ecclestone-nal meghosszabbítottuk a szerződést – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki azt is elárulta, a megállapodásban nincs feltételként rögzítve a pálya mai követelményeknek megfelelő korszerűsítése, erről csak szóban állapodtak meg. En­nek ellenére természetesen folytatják a felújítást.   

Bernie szívügye

Ecclestone-nak a kezdetektől fontos volt a mogyoródi futam, amihez – hiába épültek korszerűbb pályák – ragaszkodott. Így segítette a Magyar Nagydíjat: l állandó nyári időpont a versenynaptárban, l kedvezőbb jogdíj (2017-től az évi 7,5 százalék helyett csak 5 százalékkal emelkedik), l haladék a felújításra, l a hagyományos pályarajz megtartásának támoga-tása.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.