Bohóctréfa lett az Afrika Kupa – videók

Bohóctréfa lett az Afrika Kupa – videók

Uganda
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 27. 11:15
Bors

Amikor 1990-ben Kamerun csak büntetőkkel esett ki a vb-negyeddöntőben az angolokkal szemben, mindenki azt mondta: 20-25 év múlva Afrika adja majd a világbajnokot. Azóta 27 telt el, de egyik csapatuknak sem sikerült még a négy közé sem bekerülnie. És a mostani Afrika Kupa – hiába a rengeteg klasszis játékos, akik klubcsapataikban brillíroznak – azt sejteti, hogy ez még jó darabig így is marad.

– Sajnos tényleg sok a tornához méltatlan pillanat – mondta a csoportkör zárása után lapunknak László Csaba, a Dunaszerdahely vezetőedzője, aki éveken át volt Uganda szövetségi kapitánya. Úgy látja, a legnagyobb gondot a fegyelem hiánya jelenti.

– Meggyőződésem, hogy Ugandával azért tudtam megverni a jóval erősebb kerettel rendelkező nigériaiakat, mert vasszigort követeltem. Az Európából a válogatottba ha­zatérő játékosok úgy érzik, fellélegezhetnek. Klubjuknál fegyelmezett életet kell élniük, otthon viszont úgy hiszik, a hazatérést lazulásra fordíthatják. Sűrűn előfordul, hogy nem is az edzőtáborba mennek először, hanem a családjukhoz, és csak napokkal később csatlakoznak a csapathoz. Fegyelem nélkül nem számítanak az egyéni képességek. 

László Csaba úgy véli, hiába mennek Afrikába edzők a világ minden tájáról, ha nem ott élnek, és ismerik meg alaposan a helyi viszonyokat, nem lesznek igazán sikeresek a válogatottjaik. De állítja, az afrikai foci bármelyik vb-n robbanthat egy nagyot. 

– Még akkor is, ha a mostani torna néha tényleg bohóctréfára emlékeztet – mondta.

A torna három legbizarrabb pillanata

Khadim N’Diaye, a szenegáliak kapusa az Algéria elleni csoportmeccs utolsó pillanataiban a kirúgás közben felrúgta magát, hogy időt húzzon. – Én többen nem játszatnám. Megszégyenített a focit – mondta László.

Burkina Faso röhejes góllal vezetett Bissau-Guinea ellen: Rudinilson 16 méterről hazafejelte a labdát, de a kapus már kint volt a 16-os szélénél. Egy másik védő még mentett, de röviden, az ellenfél elé…

Bissau-Guinea meccseit szórakoztató volt nézni: amikor 2-1-re kikapott Kameruntól, értelmezhetetlen középkezdéssel indított: a legurítás után egyik játékosa egyszerűen kirúgta a labdát az oldalvonalon kívülre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.