Helena Christensen, a 90-es évek egyik legismertebb szupermodellje az InStyle magazinban megjelent interjúban elmondta, hogy még egy férfival sem élt együtt. Noha több kapcsolata volt már, és van egy 9 éves kisfia is, az együttéléssel még...
Doronyinnak kellett csak megjelennie a színen ahhoz, hogy a botrányos, vad természetű Naomiból kezes bárányka váljon. A szupermodell most ott ül Moszkva szívében és papucsfeleségként a milliárdos kedvét keresi.
Örökre mély nyomott hagyott barátja nyelvén egy nő. A férfi születésnapját ünnepelve, kapatos állapotban, csókolózás közben harapta ki a férfi nyelvének egyharmadát.
Az album március 23-án jelenik meg az EMI gondozásában. Ami az év egyik popzenei szenzációjának ígérkezik a Pet Shop Boys március 23-án megjelenő "Yes" című vadonatúj albuma.
Kem Tokac boldogan mesélte a riportereknek, hogy mára két születésnapot ünnepel: a 32 esztendős török férfi ugyanis február 25-én csodával határos módon úszott meg egy szörnyű balesetet.
A lengyel országúti kerekesek sportágukban nem tartoznak az élmezőnyhöz. Egy svájci versenyen mégis óriási sikert arattak. Legalábbis a hölgyek körében...
Karcsúra kacaghatja magát, akinek jó a humorérzéke és sok vígjátékot vagy kabarét néz. Egy órányi intenzív hahotázás ugyanis annyi kalóriát éget el, mint fél órás súlyzózás. Nagy Bandó András úgy tapasztalta, hogy a teltebb emberek...
Október 22-én ismét hazánkba látogat Eros Ramazzotti. A latin amorózó nem csak a női szíveket dobogtatja meg, hanem komoly szakmai elismerések is fémjelzik sikeres pályafutását. Mindemellett az sem elhanyagolható tény, hogy eddig a világon...
Drága butikok helyett angol turkálók hódítanak.Tömeg és hatalmas, hetente megújuló ruhakupacok fogadják a vásárlókat, de ez a textilpiac már nem ciki. Elfogadott, hogy komoly harcok folynak a divatosabb darabokért és megfordulnak a bálás...
Eltávozott paripája helyett új társsal, egy Odds névre hallgató ménnel igyekszik megvédeni vágtagyőztesi címét Suták Vanda. De nem csak a célszalag átszakítása az egyetlen célja a bájos zsokénak, be akar kerülni az igazságszolgáltatás gépezetébe is.
Szívjuk a fogunkat manapság, ha a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Viszont óriási árkülönbségekre lelhetünk még a leghétköznapibb szolgáltatásoknál is. A Bors az ország több városában feltérképezte a gyermekfelvigyázás, a takarítás,...
Száz emberre százhuszonegy mobil jut hazánkban. Az egykor bunkofonnak gúnyolt eszközből mindennapi használati tárgy lett. A gyártók és fejlesztők azonban mindent megtesznek, hogy a telefonálás csak egyike legyen a mindent tudó masinák. TV,...
Következetes, összefüggő és élményszerű volt, amit E. Zsanett elmondott - ezt állította a Fővárosi Bíróságon az a XIII. kerületi rendőrtiszt, aki elsőként hallgatta meg 2007 május 4-én hajnalban a fiatal lányt. Mint ismeretes: E. Zsanett...
Irgalmat nem ismerő gyilkosokat fogtak el a rendőrök: F. József és R. Attila két nővel végzett brutális kegyetlenséggel, félholtra vertek egy házaspárt és egy tanyatulajdonost is olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a férfit életveszélyes...
Meglehetősen kényes kérdésekre is válaszolniuk kellett a sztárpároknak a TV2 új vetélkedőjében.
A népszerű híradós azonban nem jött zavarba, mi több, meglepő őszinteséggel vallott meghökkentő vonzalmáról
Óriási volt a meglepetés a brit királyi hadsereg abingdoni bázisán, amikor egészséges gyermeknek adott életet az egyik katona. A logisztikai központban szolgáló hölgy kilenc hónapon keresztül eltitkolta terhességét, amikor a napokban rátörtek...
Csupán augusztus 21-én mutatják be Quentin Tarantino Becstelen brigantik című új filmjét, a filmrajongók máris attól tartanak, a rendezőzseni lejáratja a nők kedvencének kikiáltott főszereplőt, Brad Pittet.
Emberarcú halat fedeztek fel Dél-Koreában egy kisebb halastóban. A halról, amelynek emberi szemei és sajátságos orra is van, úgy vélik, hogy két különböző pontyfajtának az utódja.
Az őrültségektől sem mentes német showman, Thomas Gottschalk a minap kutyakeksszel vendégelte meg két hollywoodi filmsztárt, Jennifer Anistont és Owen Wilsont, a nálunk március 12-én a mozikba kerülő Marley meg én című film két főszereplőjét.
Szörnyű hagyomány tartja magát a mauritániai családok körében. A lányokat már ötéves koruktól kényszertöméssel hizlalják minél kövérebbre, hogy hamarabb férjhez tudják adni, a kövérebb kislány ugyanis gyorsabban kigömbölyödik,...
Felajánlották a friss Oscar-díjas, a Gettó milliomost rendező Danny Boyle-nek, hogy ő dirigálja le a 23. James Bond filmet. Barbara Broccoli, a Bond mozikat tető alá hozó EON Productions főnöke a nyolc Oscart nyerő indiai sztori sikerén felbuzdulva...
Angelina a Salt ma kezdődő forgatásán új külsővel jelent meg. A világ legfigyelemreméltóbb nője alvó titkos ügynököt alakít, és hogy személye és a cselekmény még rejtélyesebb legyen, egyszer szőke, máskor pedig fekete parókában jelenik meg.
Paris Hiltont aligha érinti húsbavágóan a világgazdasági válság. Sőt, valószínűleg fogalma sincs arról, hogy válság van. A fikarcnyi önmérsékletet sem tanúsít, sőt, egyre extravagánsabb – és drágább – ötletekkel kápráztatja...
Ügyvédje által a múlt héten a börtönbe bevitt új öltönyében feszített Zuschlag János a kecskeméti tárgyalóteremben. A kezén lévő fém karperec persze rontott kissé a világfias megjelenésen, ehhez azonban még mindig ragaszkodtak a...
Egy fergeteges farsangi bulira kölcsönözte ki a rendőrjelmezt Prém Zoltán a hétvégén. A férfi bulihangulatban igyekezett Ménfőcsanakra, s viccesen odaszólt néhány, az utcában autót szerelő fiatalnak, hogy segíthet-e?!
Ki az, aki megengedheti magának, hogy Merkel kancellárt bő negyedórán át várakoztassa? A Terminátor! A tegnap kezdődött hannoveri informatikai szakvásárt ugyanis ők nyitották volna meg, ha Arnold Schwarzenegger és csapata nem téved el...
Egy vadító vörös tanga? Vagy éppenséggel egy izgató necc harisnya? A csudákat. A legjobb vágykeltő a pocsék szex. Legalábbis erre a meglepő következtetésre jutott egy vezető szexuálterapeuta. A szándékosan pocsék szex a szakértő szerint...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.