Borzalmas tragédia történt dr. Szabó Leventével a Himaláján. A magyar hegymászó visszafordult, miután nem tudta meghódítani a hegy 8156 méteres csúcsát, társaival már csupán húsz méterre jártak az alaptábortól, amikor megcsúszott,...
Poole-ban, Dél-Angliában, tengerparti utakon dolgozik buszsofőrként az 57 éves Kevin Sanderson. Jószerével nincs már ép csontja, mert rendszeresen megtámadják őt munkavégzés közben a huligánok. Ennek ellenére nem változtat állást.
Lindsay Lohan képtelen elszakadni volt kedvesétől, Samantha Ronsontól, korábban is bevallotta már, hogy gyakran beszélnek, mostanában azonban egyre többször látták Sam lakásából távozni, általában a kora reggeli órákban, így persze...
Tizenhárom évre börtönbe vonul az egykori angol krikett-válogatott játékos, Chris Lewis. Tavaly kokaint és cannabist csempészett karibi pihenéséről, ám Londonban lebukott a repülőtéren.
Katie Price, azaz Jordan és Peter André házassága valóban romokban hever és az aktmodell úgy döntött: megszabadul férje holmijától, megkérte személyzetét, hogy mire hazatér ciprusi nyaralásáról, mindent szállíttassanak el közös otthonukból.
Összehozták a nagy találkozót Oscar Pistorius, dél-afrikai sprinter és Ellie Challis között. Oscar az összes sprinttávon világcsúcstartó a parasportolók között és paralimpiát is nyert, míg Ellie arról híres, hogy ő a legfiatalabb,...
Bibliai idézetekkel biztosították George W. Bush egykori elnököt kollégái az iraki háborúval kapcsolatos döntéseinek helyességéről – legalábbis az amerikai GQ magazin erre a következtetésre jutott a birtokukba került dokumentumokból....
A napokban Szorcsik Viki, megdöbbentő dolgokat vallott be a Tabu Tv riporterének. A szőke szépség elárulta hogy a legtöbb ember félreismeri őt, ami úgy tűnik nem esik túl jól neki. Azt mondja, Õ még mindig annak a salgótarjáni lánynak...
Felvilágosító céllal akarták megnyitni a kínai Csungcsing városában az ország első szex parkját, melyen számos erotikus tartalmú kiállítás és tanulmány kapott volna teret. A hatóságok azonban még a megnyitó előtt betiltották a Love Land működését.
Egy bakersfieldi apát azzal vádolnak, hogy megvakította kisfiát. A 34 éves Angel Vidal Mendoza kiharapta kisfiának egyik szemét, a másikat pedig megcsonkította.
Zöldségek adományozása miatt választási csalással gyanúsítják az iráni elnököt, Mahud Ahmadinezsád-ot. Az erősen konzervatív nézeteket valló politikus ellenfelei ugyanis állítják: az elnök 50-100 dollár közötti (10 és 20 ezer forint...
Tito egykori jugoszláv elnök özvegye, Jovanka Broz hozzájuthat ahhoz a két milliárd dollárhoz, amelyet még a férje helyezett el egy svájci bankszámlán.
Megtiltott feleségének egy lakásvásárlást a francia elnök, mert attól tartott, hogy a szomszédban lakó, nagy nőcsábász hírében álló Mick Jagger kikezd majd volt barátnőjével, Carla Brunival. Brit és francia lapok azonban tudni vélik:...
Újra megmutatja bájait Fejérvári Judit, az egykor sikeres fotómodell közel három évvel ezelőtt tűnt el a nyilvánosság elől. A bombázó kudarcba fulladt kapcsolatai után súlyos depresszióval küszködött, Juditot kislánya, Lorina születése...
A focipálya mellett kapták el a rendôrök váratlanul, szülei tudta nélkül a 14 éves Tölgyesi Pétert. Bevitték a jászberényi kapitányságra, és megpróbálták rávenni: ismerje el, hogy ő tört be a jászágói iskolába. Végül nem gyanúsították...
Mára várják a toxikológiai vizsgálat eredményét Mester Havaska ügyében. A kaposvári diáklány január végén tűnt el rejtélyes körülmények között, lemeztelenített holttestét két héttel ezelőtt találták meg a Kapos folyóban. Az...
: Nagyobb otthonban szeretnénk élni, mint néhány évtizeddel ezelőtt, és jó lenne mindig akkorába költözni, amekkorára éppen szükségünk van, ám ezt kevesen tehetik meg – derül ki egy építőipari cég felméréséből és a Bors...
Alig lehetett szétválasztani azt a két asszonyt, akik Joshi Bharat ma délutáni műsorában estek egymásnak. Mária azért rontott fia albérlőjének, Ibolyának, mert szerinte a nő megismerkedésük óta csak bajokat hoz családja fejére.
Botrányos intézkedésre készül a főváros vezetése: július 2-a és augusztus 4-e között mesterséges dugókat akarnak kialakítani Budapesten. Mint mondják, ez egy főpróba, hogy kiderüljön, mennyire lehet csökkenteni a légszennyezettséget...
Hová tűnt Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára? A Bors úgy tudja, hogy hosszú pihenésre mentek, jobban mondva "elbújtak a világ szeme elől". Két közös gyermeküket Annát és Tamást is meglátogatják Münchenben, ahol iskolába járnak.
Egy zebránál álldogáló édesanyát és gyermekét ütötte el egy elszálló motorkerékpár a XVI. kerületben tegnap délután. A kétkerekűt egy elsőbbséget nem adó BMW trafálta telibe. A motoros a helyszínen éle tét vesztette, barátja,...
Felháborító képmutatás, amit a mások erkölcseire oly kényes házmesternő művel: adja az erényes családanyát, elhallgatva gyermekáldással járó félrelépését. De most lebukik a Fodor Zsóka alakította figura, leleplezi régen titkolt szeretője
A tinilány, aki pénzért árulta szüzességét, végül tízezer euró kapott interneten áruba bocsátott erényéért. Alina Percea már túl is van az első légyotton, és részletesen beszámolt szüzessége elvesztéséről.
Kutyasétáltatás után bizonyára sokaknak megfordult a fejében, hogy mocskos kedvencüket milyen jó lenne betenni a mosógépbe, és tisztán szárazon kivenni onnan. Nos, ez most már lehetéses, és még állatkínzásnak sem számít.
Várhatóan eljegyzi Lewis Hamilton Nicole Scherzingert. Az énekesnő elmondta a Hello! magazinnak, júliusban valószínűleg szakítanak időt erre az eseményre.
Magyar részről is óriási az érdeklődés a sógorok nyár indító fesztiválja, az Urban Art Forms iránt. A három napos Wiesen-i bulit e hónap utolsó hétvégéjén rendezik meg május 28 és 30 között
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.