Aktuális

Több mint 20 éven át tett szörnyűségeket lányával a pedofil

Bors

Létrehozva: 2016.05.12.

Bár óriási az esély rá, hogy a férfi újra bűnözni fog, most mégis szabadlábra engedték.

Ronald Van der Plaat Új-Zéland egyik legkegyetlenebb pedofil bűnözője, saját lányát, Tanjas Darkét ugyanis kilenc éves korától egészen a harmincas éveiig szinte heti rendszerességgel bántalmazta és zaklatta. A férfi módszereiben nem ismert kegyelmet: megbilincselte, láncra verte lányát, a fejét pedig egy dobozba zárta, amire lakatott tett és közben szexuálisan zaklatta. A már 82 éves férfi a lányát 12 illetve 30 éves korában teherbe is ejtette. A pedofil férfit most kiengedték a börtönből, és ugyanott él, ahol korábban: 400 méterre egy általános iskolától, ugyanabban a házban, amiben lányát is molesztálta.

Van der Plaatot 2010-ben egyszer már szabadlábra helyezték, ám nem sokkal szabadulása után egy múzeumban egy kislányt kezét szorongatva látták, ezért azonnal visszaküldték a rácsok mögé. Te Atatu város lakói most rettegnek, hogy a bizonyítottan beteg elméjű férfi ismét közöttük mászkálhat.

- A gyerekeket sem fogják kiengedni az utcára azon a környéken, ahol lakik. Arról nem is beszélve, hogy mégis ki akar majd egyáltalán azon a környéken élni, ahol egy pedofil? - mesélte egy aggódó szülő a New Zealand Heraldnek.

Van der Plaat pszichiátriai tesztjéből az derült ki, hogy fel sem fogja azt, hogy bűnt követett el lányával szemben, és amennyiben újra lecsap, akkor elsősorban egyedülálló anyák lehetnek a célpontjai, akiknek a gyerekeit sajátjaként próbálná meg kezelni. A férfi szabadlábra helyezésének szigorú feltételei vannak: lábán műholdas helymeghatározót kell viselnie, és nem mehet olyan helyek közelébe sem, ahol 16 évesnél fiatalabb gyerekek nagy számban bukkanhatnak fel. Ide tartoznak a közparkok, óvodák, iskolák, könyvtárak és gyermekmegőrzők. Ezen kívül semmilyen képalkotásra szolgáló eszközt (fényképezőgép, kamera, okostelefon) nem birtokolhat, sőt, 16 évesnél fiatalabb gyermekkel csak akkor léphet kapcsolatba, ha egy, a tartótisztje által jóváhagyott, 20 évesnél idősebb, nem büntetett előéletű felnőtt is mellette van.

Van der Platt nem meglepő módon saját lányával egyáltalán nem léphet kapcsolatba a jövőben sem.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek