Kovács elújságolta a Borsnak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakosnő jelenleg Szófiában pihen bolgár edzője, férje, Andrian Dusev, illetve kislányával.
Stollár Fanny megnyerte a felnőtt teniszbajnokságot, mindez azért érdekes, mert az MTK játékosa még nincs 14 esztendős, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb női ob-győztese.
Megvalósította álmát a végtagok nélkül úszó francia Philippe Croizon azzal, hogy átúszta a Bering-szorost. A férfi idei negyedik próbatételével sikeresen összekötötte a kontinenseket.
Török ellenfele otthonában lép pályára ma este a Videoton. A Trabzonspor elleni találkozó előtt Paulo Sousa, a Videoton edzője az m1 Híradójának elmondta, tisztában van azzal, hogy milyen kemény csapat vár rájuk.
Sikeresen túlesett a térdműtétjén Bácsi Péter, az FTC birkózója, aki a londoni olimpián porcsérülést szenvedett. Miután altatásából magához tért, kedvező hírt kapott, folytathatja az élsportot.
Egy nap elteltével árnyaltabb lett a kép Urbán Flóriánnak az intézkedő rendőrökkel szembeni állítólagos erőszakos fellépésével kapcsolatban. A volt válogatott focista perre viszi az ügyet.
Ricardo Moniz, a Ferencváros új edzője olyan duplázásra volt képes a Red Bull Salzburgnál, mint előtte senki – még a sztártréner Giovanni Trapattoni sem –, mégis lehetetlenné tették.
Királyként fogadták Kínában Kobe Bryantet, aki egy jótékonysági mérkőzésen vett részt, alig több mint egy héttel azután, hogy olimpiai bajnoki címre vezette az amerikai kosárlabda-válogatottat.
Ryan Lochte a londoni olimpián két aranya mellé további három érmet gyűjtött, nem túlzás azt állítani, most ő az élet császára. Ám ő cáfolja anyja kijelentését, miszerint egy éjszakás kalandokat keres...
Egyre valószínűbb, hogy a tavaly februárban súlyos ralibalesetet szenvedő F1-es pilóta, Robert Kubica nem tud visszatérni a száguldó cirkuszba. Már legjobb barátja, Fernando Alonso sem optimista.
Vereséggel kezdett a Manchester United a Premier League-ben, és ebben szerepet játszott, hogy új sztárfutballistája, Robin van Persie hatvannyolc percig a cserepadon nézelődött.
A holland Ricardo Moniz ült Détári Lajos helyére a Ferencváros kispadján. A labdarúgócsapat új vezetőedzője tegnap bemutatkozott a játékosoknak és meg is tartotta első edzését.
Miközben Kemény Dénes, a londoni olimpián a csalódást keltő ötödik helyen végzett vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya azt mondja, a folytatásról ősszel dönt, addig egyesek a csapatnak járó jutalom összegét kérdőjelezik meg.
Nem múlt el balhé nélkül a vasárnapi Újpest– Fradi fociderbi, a hazai csapat 2-1-es győzelmét ugyanis olyan szenvedélyesen ünnepelte meg egy korábbi újpesti, válogatott futballista, hogy rendőrök utasították rendre.
Csütörtökön a Spanyol Szuperkupában találkozik a Barcelona és a Real, de a hétvégén adódott egy kis dolguk a bajnoki nyitányon, amely a Barcának jobban sikerült.
A 2010-es labdarúgó-vb-n tűnt fel Larissa Riquelme, a paraguayi futballdrukker, akit mellei között egy mobiltelefonnal fotóztak le a Szlovákia elleni derbin.
A világért sem kívánja megbántani Ungvári Miklóst az egykori dzsúdós sikeredző, Moravetz Ferenc, de kikívánkozik belőle, hogy a ceglédi cselgáncsozó miért maradt le Londonban az aranyról.
Kisebbfajta autós karavánnal járja a Velencei-tó és a Balaton legszebb tájait Lőrincz Tamás birkózó, miközben azon töri a fejét, hogy miután átvette olimpiai pénzjutalmát, esetleg lakást vásárol.
Noha vasárnap, az Újpest elleni 2-1-es bajnoki vereség után Détári Lajos cáfolta, hogy meneszthetik, tegnap az FTC vezetése mégis elbúcsúzott tőle, utóda a holland Ricardo Moniz lehet.
Louis Smith a londoni lólengésdöntő után elismerte a győztes Berki Krisztián érdemeit. Most azonban úgy nyilatkozott, hogy a finálé videóját visszanézve úgy hiszi, neki jár az aranyérem.
Noha Pars Krisztián nem javította meg 82,45 méteres egyéni csúcsát, és nyolcvan alatt maradt, ám kalapácsvető olimpiai bajnokunk könnyen nyerte meg a Gyulai István-emlékversenyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.