A Red Bull pilótája, Mark Webber bogarat ültethet a doppingellenőrök fülébe azzal, hogy Lance Armstrong elmeszelése kapcsán a Forma–1-es mezőnyt is gyanúba keverte.
Noha Jenson Buttonnak már szinte semmi esélye nincs arra, hogy ő legyen az idei F1-es világbajnok, mégis kulcsfigurája lehet a sorozatnak azzal, hogy csapattársát, az élre törő Lewis Hamiltont segíti.
Sokkal nehezebb csoportba is kerülhetett volna a Videoton az Európa Ligában, de a magyar ezüstérmes végül a G jelű négyesben kötött ki, ahol a portugál Sporting, a svájci Basel, és a belga Genk lesz az ellenfele.
Csak a Paks és a Vasas jóindulatának köszönheti az FTC, hogy még nem indult ellene fegyelmi eljárás, a zöld-fehérek ugyanis több millió forinttal tartoznak az említett kluboknak.
Hirtelen szakadt vége a Szegeden edzőtáborozó fiatal újpesti vízilabdázók jókedvének. Tegnap értesültek arról, hogy korábbi csapattársuk, Tóth Balázs elvesztette a gyilkos kórral vívott csatát.
Derek Derenalagi a brit hadseregben szolgált mindaddig, amíg Afganisztánban fel nem robbant autója alatt egy bomba. Társai azt hitték, hogy halott és már hullazsákba tették, most meg akár ő lehet a paralimpa diszkoszvető királya.
Fáradtan kezdi újra az F1-et Lewis Hamilton. Párja, Nicole Scherzinger, Dubajba menet megszakította útját, hogy egy romantikus éjszakát tölthessenek együtt.
Hosszú huzavona után eldőlt: Javi Martínez az Athletic Bilbaótól a Bayern Münchenhez szerződött 40 millió euróért, azaz 11,2 milliárd forintért, ezzel ő lett a Bundesliga minden idők legdrágább focistája.
A Budapesten vendégeskedő Carl Lewis úgy véli, túl korán abbahagyta a sportolást. A londoni olimpia távolugró döntőjét még 51 éves fejjel is megnyerhette volna…
Ötösre vizsgáztak a lapunk által megkérdezettek: majd’ mindenki kapásból fújta az olimpiai bajnokaink nevét. Az utca emberében hetekkel a londoni versengések után is élénken élnek a magyar győzelmek.
Történelmi jelentőségűnek titulálják a Videotonnál a csapat ma esti, Trabzonspor elleni EL-találkozóját. A klub Orbán Viktor miniszterelnök videoüzenetével mozgósítja a szurkolókat.
Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere ismét bekeményített. Kijelentette, hogy csapata 23 év alatti játékosai nem kaphatnak autókat a klub leendő mezszponzorától, a Chevrolet-tól.
Luka Modric úgy véli, a Real a világ legjobb klubja. A madridiak már az új fiút is bevetve igyekeznek feledtetni a pocsék idényrajtot. A Barca elleni El Clásico jó alkalom lehet a motor beindítására.
Halálos sérülést okozott Dieter Strack versenybírónak egy gerely. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián szerint nem az atléták, inkább a rendezők hibáztathatók az efféle ritkán előforduló tragédiákért.
Didi Senft ismertsége a híres országúti kerékpáros-versenyek legnagyobb sztárjaiéval vetekszik: ő az a szurkoló, aki ördögruhába bújva tüzeli kedvenceit nagyobb erőbedobásra.
A belga középcsapatnak számító Kortrijknál nem számítanak a jövőben Czvitkovics Péter szolgálataira. A korábbi debreceni középpályás beállhat a leszerepelt magyar légiósok sorába.
Az ép sportolók ötkarikás versenyei után az angol főváros már a ma kezdődő paralimpia lázában ég. Lapunk összegyűjtötte, kik lehetnek a tíznapos esemény legnagyobb sztárjai.
Mulatságos jelenetet hozott a brazil Serie D egyik hétfő esti mérkőzése: a meccset 4-0-ra megnyerő hazai csapat egyik játékosa, Cabixi alatt ugyanis kettétört a nem túl erős szerkezetű hordágy, amikor sérülésénél a segítők le akarták...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.