Folyik a vita arról, vajon mennyire volt sportszerűtlen tett az Everton válogatott futballkapusáé, Jordan Pickfordé, amit szerelés címszó alatt bemutatott az angol bajnoki meccsen.
A vírushelyzet miatt két hónap után ismét a BL-ben lép pályára a Bayern München, amely kissé elgyötörten várja a hihetetlenül kellemetlen ellenfélnek számító Atlético Madridot.
Huszonöt év után játszott újra meccset a Bajnokok Ligája-főtáblán a Ferencváros focicsapata, ráadásul a világklasszis Lionel Messi vezette Barcelona ellen, de rögtön sikerült gólt szereznie. Azonban a történelmi találat is kevés volt...
Továbbra is botrányoktól hangos a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF), ugyanis kilenc nap leforgása alatt már a harmadik átmeneti szövetségi elnököt választják meg.
Elérkezett a várva várt pillanat. A Fradi ma este 25 év után ismét BL-csoportmeccsen lép pályára az üresen kongó Camp Nouban a Barcelona ellen. A katalánok fogadkoznak, hogy komolyan veszik a magyar bajnokot.
Két Nemzetek Ligája futballmeccsen egy gólt szerzett Könyves Norbert, aki vasárnap délután a zalaegerszegiek színeiben idegenben a Paks ellen futballozik. Azok ellen a futballisták ellen, akik társaságában korábban 94 bajnoki futballmeccsen...
Az argentin Esteban Guerrieri nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) időmérő edzését a Hungaroringen zárt kapuk mögött zajló Super Racing Festival szombati napján.
Egymásnak estek Tóth Andi rajongói, miután az énekesnő egy szál bugyiban szexizik legújabb klipjében. A csinos lány saját maga is reagált a kritikákra, amelyek szerint közönségesre sikerült a videó.
Hihetetlen őszt produkál a magyar válogatott Marco Rossival. Az olasz szövetségi kapitánnyal az utóbbi 40 évben először tudott a nemzeti együttesünk négy nála magasabban jegyzett ellenfelet legyőzni.
A mesteredző követte tanítványát a buborékba. Turi György leg- kevesebb négy hétig egy 15 négyzetméteres szobában lakik a margitszigeti szállodában, onnan kíséri el Késely Ajnát az ISL–sorozat versenyeire.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.