Sport

Rebrov szerint még a hosszú az út

MTI

2020. október 21. szerda 10:13

Forrás: MTI

Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője az FC Barcelona otthonában elszenvedett 5-1-es Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen az utolsó két bekapott gól miatt csalódott kissé.

Az ukrán szakember az MTI kérdésére a találkozót követően sajtótájékoztatón a Camp Nouban elmondta,

a találkozó elején jól futballozott a magyar együttes,

amely helyzeteket alakított ki és akár gólt is szerezhetett volna. Ugyanakkor a Barcelona vezető gólját követően többet engedtek a riválisuknak, mint kellett volna.

A tréner megjegyezte, megpróbáltak szervezetten védekezni, de a katalánoknak ezt sikerült feltörniük és főként labdavesztések után föléjük kerekedtek.

Hozzátette, öt mérkőzésük van még van hátra a csoportkörben, "hosszú az út". Rebrov megjegyezte, a kiállítás után megpróbálták nyomás alá helyezni ellenfelüket, de a Barcelona olyan klasszisokkal rendelkezik, aki ilyen helyzetben egy az egyben is meg tudják oldani a párharcokat.

Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője elmondta, jó mérkőzést játszottak, bár kicsit nehezen vették fel a mérkőzés ritmusát és hagyták játszani a Ferencvárost a találkozó elején. Megjegyezte, ez történik ha "lejjebb adnak az agresszióból" és abból a nyomásgyakorlásból, ami a Barcelona játékát jellemzi. A holland tréner hozzátette, a második félidőben már egy igazán jól futballozó csapatot látott, amely emberhátrányban is bizonyított.

Sigér Dávid, a Ferencváros válogatott középpályása arról beszélt, hogy a Barcelona a második félidőben

érezhetően ritmust váltott, és rendkívül nehéz volt megszerezni a labdát.

Hozzátette, felemelő, megtisztelő és inspiráló érzés volt ebben a stadionban egy ilyen csapat ellen pályára lépni.

További cikkek

Egészség

Komoly változás, szívátültetése után megszólalt Fazekas Róbert

Küzdelem

Csollány Szilveszter ötven napja van kómában, Zacher Gábor szerint van remény

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utolértek egy autót Pécelen, amit a sofőr művelt, olyat csak filmekben látni - videó

borsonline.hu

Az orvosok is megdöbbentek azon, mit találtak a 67 éves bácsi szervezetében

origo.hu

Képeken a Concorde, a világ második leggyorsabb utasszállító repülőgépeinek története

magyarnemzet.hu

Vitorlás-mutyi: Pikó Andrásék felbontották a szerződést a vitorlás egyesülettel

zaol.hu

Kettészakadt az autó a balesetben a Vas megyei Egyházasrádócnál

origo.hu

Mumifikálódott magzatot fedeztek fel egy egyiptomi múmia hasában

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: édesapjára emlékezik a volt tatabányai szélső

origo.hu

Rekordsebességgel száguldott a vonat Újvidék és Belgrád között

life.hu

Új intézkedés: a szülők nem vihetik óvodába oltatlan gyermekeiket ebben a városban

nemzetisport.hu

MU: Lingard ismét kölcsönbe kerülhet, de most nem a West Ham csapna le rá

haon.hu

Hogy megy át a felüljáró alatt az emeletes vonat?

origo.hu

Kékvérű kolosszus a német SUV-ok ellen - Range Rover (2022) bemutató