25 éve a BL-ben focizott, ma bort árul a Fradi korábbi játékosa

25 éve a BL-ben focizott, ma bort árul a Fradi korábbi játékosa

foci
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 21. 11:30
Idén sem panaszkodhat szőlőtermésére Hajdu Attila, a Fradi volt válogatott futballkapusa.
(s)

A Balatonudvari és Vászoly közötti birtokán egy hek­táron gazdálkodó egykori válogatott játékos, Hajdu Attila betakarította szőlőtermését, és háromféle szőlőjéből javában forr a must.

Az ezerkétszáz tő olaszrizlingből a tavalyinál több termett, s bár az aszályos időjárás nem segített, háromezer palack bort idén is előállítok – magyarázta a Borsnak a korábbi nagyszerű kapus, aki 25 éve a Novák Dezső edző vezette Ferencvárossal a BL-csoportkörben bizonyított. – A szüretelésbe belefáradtunk, még a kislányom is segített, de a termést látva megérte a fáradság. Örömmel tapasztalom magamon, hogy egyre érettebb gazdálkodóvá válok.

Ez is érdekelheti!

Mádi borászé az MTA 2020-as bora

Nem hiszi el, melyik emoji akasztotta ki a borászokat

Laposa Zsófia kislány korában is borásznak készült

A 2019-es borkínálatát még maga hirdette meg, majd szállította ki a vevőknek, de ősszel már más a módi.

Egyrészt a Balaton északi partján több delikátüzletben lehet belőlük vásárolni, továbbá hamarosan beindul a webáruház, ahonnan az ér­deklődők rendelhetnek is a boraimból – árulta el Attila, aki a Balatonudvari-Fövenyes strandon maga is kí­nálja portékáját, illetve a balatonfüredi és vászolyi panziójának vendégei ajándékpa­lackból kortyolhatják a nedűjét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.