Hat bajnoki találkozó óta veretlen a Ferencváros labdarúgócsapata, a jó formának köszönhetően pedig hétpontos előnyre tett szert az élen 25. forduló után az OTP Bank Ligában.
Magabiztos vívással nyerte meg a tokiói olimpia utáni első nemzetközi versenyét Szilágyi Áron. A Vasas háromszoros olimpiai bajnok kardvívója hazai közönség előtt ünnepelhetett a hosszú pihenő után.
Egy hónapja érkezett haza Pekingből a téli olimpián szereplő magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A vegyes váltó döntőjében bronzérmet szerző Liu Shaolin Sándor szerint sok mindent tanultak az ott eltöltött idő alatt, eredményeiért pedig állami kitüntetést is kapott.
Kedd este hazai pályán esett ki a Manchester United az Atletico Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Ezzel eldőlt, idén is trófea nélkül fejezi be az idényt az angol klub, és a csapat sztárja, Cristiano Ronaldo sem nyert semmit.
Szurkolunk, hogy Milák Kristóf visszavágjon a tavalyi tokiói vereségéért az amerikai Caeleb Dresselnek. Ezért sokat tehet barátja, és edzőtársa, Márton Richárd is.
Mészöly Géza édesapjától, a Szőke Sziklától, Kálmántól kért tanácsot, mielőtt munkát vállalt volna az NB II-ben szereplő Haladás labdarúgócsapatánál. A 80 éves, egykori legendás szövetségi kapitányt felvillanyozta fia új munkája.
Kivételt tesznek az angol labdarúgó-válogatott játékosai barátnőivel és feleségeivel, amennyiben - bár Katarban tilos az alkoholfogyasztás -, a csinos hölgyek egy csodálatos tengerjáró hajó lakóiként kedvükre megihatnak bármit.
Az Egyesült Királyság kormánya megtiltotta Roman Abramovics elnök-tulajdonos számára a Chelsea eladását, pedig a klubvételre bejelentkezett egy ghánai aranybánya-tulajdonos is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.