Életének ötvennyolcadik esztendejében tragikus hirtelenséggel elhunyt Tamás Ibolya, a Bp. Spartacus, majd az UTE versenyzője, a magyar judosport jelentős alakja – tudatta a judoinfo.hu.
Azt írják, vasárnap tragikus autóbaleset történt, amelynek során a vétlen autó vezetője, Tamás Ibolya életét már nem tudták megmenteni. Utasát, Illés Sándor judoedzőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de információik szerint már a körülményekhez képest jól van.
A tenyek.hu azt írja, Tamás Ibolya abban a balesetben halt meg, ami Csomádon történt március 20-án.
A rendőrség közleménye szerint előzés közben ütközött össze egy szabályosan közlekedő autóval egy 20 éves sofőr, akinek viselkedése gyanús volt, ezért kettős mintavétel következett. Szervezetében THC nyomát mutatták ki.
Később a lakásán házkutatást tartottak, ahol 11 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. A halálos közúti baleset okozásával gyanúsítható fiatalembert a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.
Tamás Ibolya pályafutása során tizenegy alkalommal nyerte el a magyar bajnoki címet, utoljára 2009-ben állhatott a dobogó legfelső fokára. 2010-ben részt vett a budapesti IJF Masters-világbajnokságon, amelyen aranyérmet szerzett.
Búcsúztatásáról később intézkednek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.