Rendhagyó műtétet végeztek tegnap az Állatorvosi Egyetemen. Az orvos ezúttal egy nagytestű ragadozó, a 15 éves Milli hátsó lábát operálta meg. Barna medve korábban még soha sem került műtő asztalra, ráadásul az orvosok versenyt futottak...
Kik az EP-választás legfőbb csalódottjai? Lapunk arra kereste a választ, hogy az ismertebb politikusok, akik nem jutottak ki Brüsszelbe, mihez kezdenek majd.
Hazahozza ciprusi cégében tartott 900 millió forintnyi befektetéseit Simor András – ezt maga a jegybankelnök ígérte meg. A pénzügyi manőver azonban számos kérdést vet fel: még a szakértők véleménye is eltér abban, hogy mekkora...
Két fiatal nő, a 21 éves Anett és a 28 éves Edit megmérgezésének vádjával áll bíróság elé M. Róbert, aki összesen 46 millió forintnyi életbiztosítási díjért akarta eltenni láb alól barátnőit. A férfi tagad, a kalocsai bíróságon...
Sikerült a lehetetlen: ötórás műtéttel első magyar gyerekként kapott új tüdőt Jenes Virág. A genetikai kórral született hét és fél éves kislány az utolsó pillanatban kapta meg a szervet egy bécsi klinikán: e nélkül nem sok ideje...
Nehéz időszakot él át István – mondta el a Borsnak Szellő egyik ismerőse. Ami bizonyosan így van, hiszen a sármos televíziósnak számos kapcsolata futott zátonyra. A legfrissebben Naim Renátával, aki szeptemberre várja ikreit Szellőtől.
A múlt héten született egy skóciai kórházban az a 60 dekás kisbaba, akinek életéért egy tescós szatyorral harcolnak. Az öt hónapra született kisfiú nem az egyetlen, akit ezzel a módszerrel próbálnak életben tartani ebben a kórházba,...
Daniel Radcliffe, a Harry Potter-sorozat címszereplője élete első szexjelenetét még 2007-ben a December Boys című filmben forgatta partnernőjével, Teresa Palmerrel. A színész később bevallotta: jobbra számított.
Ágyas szilvapálinkától arany szarvasgombán keresztül a bundás almáig és a sajtkrém tortáig számos fagylaltfantázia versenyzett tegnap. Ötvenkét fagylaltkészítő mérte össze a tudását Soltvadkerten, ahol végül a Tóth Norbert és édesapja,...
Bartos Noémit választották vasárnap éjjel a legjobb magyar hastáncosnak. A roppant csinos fiatal nő csípőringatása a világhírű zsűri elnököt, Alexandrost is levette a lábáról. Miss Hastánc Hungary novemberben megvalósíthatja nagy álmát,...
Ötmillió forint: ennyi kártalanítást kapott mindössze Dezső, akit két éven keresztül tartottak a rendôrök előzetes letartóztatásban, ártatlanul. Mindezt azért, mert a fia barátja az ő autójával rabolt ki egy ékszerboltot, és Dezső...
Mikor menjünk nyaralni? Ez a kérdés foglalkoztatja ezekben a napokban a dolgozó embereket? Nagyon már nem lehet halogatni a kérdésre a választ, mivel az iskolákban négy nap múlva kitör a vakáció és a szálláshelyeket is ki kell fizetni....
Szíven szúrt férjéhez hívta a mentőket J.-né F. Judit. Az asszony kétségbeesve mesélte a kiérkező orvosnak és mentőápolónak, hogy az ő drága ura véget vetett az életének. Az 52 éves nőt még szombat éjszaka közigazgatási eljárásban...
Újabb színes kalandokat élhetnek át a nézők, ha a híres salgótarjáni Gáspár famíliát a kiterjedt nigériai családdal büszkélkedő lagosi fiatalember rokonlátogató utazása váltja fel a képernyőn. Még titkolják, hogy Győzike vagy Pákó mellett döntenek.
David Carradine a "B" kategóriás kung fu filmek és tévésorozatok sztárja, akit a rendező zseni Quentin Tarantino emelt fel a Kill Bill című mozival a profi filmesek ligájába, halott. Halálának körülményei jelenleg nem tisztázottak, az FBI...
*** Néhány percen múlt, hogy nem veszítette életét a repülőtámadás miatt leomlott World Trade Center romjai alatt a magyar szépség, Ollé Zsanett. A gyönyörű fiatal lányt egy eltérítő telefonhívás mentette meg a biztos haláltól, mégsem...
Furcsa logika szerint éli életét a tiszakécskei Schubert Ferenc: a 30 éves fiatalembernek saját szórakozóhelye van a szőke folyó partján, mégis tengerjáró hajón pincérkedik. És bár a vendéglátásban keresi kenyerét most mégis ő áldoz...
Idáig 17 utas holtteste került elő az Atlanti-óceánból, ahol az Air France légibusza június 1-én lezuhant. A haditengerészet kutatócsoportja néhány tárgyat is talált, köztük egy beszállókártyát, ami az eltűnt járatra szólt.
Világszerte egyre jellemzőbb, hogy orosz nőt választanak feleségül a nyugati férfiak. A hírességek körében is egyre népszerűbbek a Kelet-Európából, leginkább Oroszországból származó hölgyek. Mel Gibson, Mickey Rourke, Ron Wood és...
Tíz magyarból egy - saját bevallása szerint - egy napot sem bír ki szex nélkül. Persze a nagy többség nem ennyire telhetetlen: csak minden negyedik magyar gondolja úgy, hogy a szex a legfontosabb dolog a világon. Õk előbbre helyezik a barátságot...
Megnyomorodott életek, hosszú kórházi ápolás és több ezer halálos ütközés: ez mind következménye lehet egy vezetés közbeni elküldött SMS-üzenetnek. Amerikában évente 40 ezren halnak meg autóbalesetben, s egyre többen a szöveges üzenetek...
Már a levegőben darabjaira hullott a tragikus véget ért Air France-járat, más esetben a pilótáknak lett volna idejük rádiózni – állította a Borsnak nyilatkozva Kositzky Attila repülési szakértő, a magyar légierő volt vezérkari...
Azt eltalálták a közvélemény-kutatók, hogy a kormánypártot szinte lenullázták a szavazók, s Orbánék nyernek, de a Jobbik ilyen fokú előretörése váratlan, ahogy az MDF mandátumszerzése is.
A galambokról megoszlik az emberek véleménye: egyesek kedvelik a városi életmódhoz alkalmazkodott jószágokat, mások közömbösek, megint mások undorodnak vagy félnek tőlük. Bárhogyan is vélekedjék e madarakról, jó tudnia, hogy több betegségeket...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.