Feltehetőleg soha többé nem akar Magyarországra jönni az a fiatal amerikai lány, akit szombaton éjjel összevertek és megerőszakoltak a IX. kerületi Bakáts téren.
Meglincselték azt a férfit, aki megerőszakolt egy 13 éves diáklányt. A dél-londoni férfi összeszurkált, megcsonkított holttestére lakóbuszában találtak rá vérbe fagyva.
A karácsonyt is börtönben tölti Zuschlag – derült ki az eddig 19 fordulót megélt per idei utolsó tárgyalási napján. A volt MSZP-s politikus szemmel láthatóan hozzászokott már a bírósághoz, ellentétben a nyolcadrendű vádlottal,...
Azért a gazdasági világválságnál vannak nagyobb gondjaink is! Itt van rögtön a bor ivása. Mármint, hogy milyen bor igyunk, fehéret, vereset, hogy hidegen-e vagy melegen, mit tegyünk, és mit ne tegyünk bele. A magam részéről a borívás...
A hódmezővásárhelyi Nádor Károlynak van a világon a legtöbb III. világháborús kitüntetése. Az ő mellét díszíti a Vitézségi Érem, a Bátorságért kitüntetés, és a Magyarország Hőse babérkoszorú. A fél világ elpusztításával...
Az ünnepek előtt a vállalatok többsége céges bulit szervez kollégáinak. Sokan az intézmény keretében szerény ünnepséget rendeznek, míg mások elegáns bálokra, vagy egyenesen egzotikus külföldi utakra hívják meg munkatársaikat. A szakemberek...
Átmelegíti a testet, felvidítja a lelket, és még a megfázást is messzire űzi - a forralt bor igazi csodaelixír. A téli ital elkészítése tájegységenként különböző: míg a nyíregyházi árusok az erős paprikára esküsznek, addig Budapesten...
A halálát akarták, csak a vakszerencsének köszönheti életben maradását, Katalin mégis képes a megbocsájtásra. A tiszaroffi asszonyt két évvel ezelőtt kis híján megölte féltékeny barátja, a férfi két tárat eresztett a nőbe. Miután...
Nem kapta meg a maximumot a brutális páros, az osztálytársukat meggyilkoló kaposvári diákokat nem jogerősen 14 évre ítélte tegnap a kaposvári bíróság. V. Dávid rezzenéstelen arccal, míg K. Mihály könnyeivel küszködve hallgatta végig...
A táncosnőnek elege van a tévécsatornából, úgy véli, állandóan vele packáznak. Azzal zsarolja az RTL-t: ha a műsort kritizáló barátját nem engedik be a döntőbe, ő sem ül be a zsűribe.
Míg a magyar Playboy címlaplánya Hargitai Bea, az amerikai kiadás 2008 utolsó kiadásában 13 éves szünet után a Baywatch egykori sztárja, Carmen Elektra pózol teljesen pucéran.
A súlyosan beteg tolószékkel közlekedő színésznő egészségügyi problémái ellenére jó hangulatnak örvend, még ahhoz is van ereje, hogy Jacko-jelmezt öltsön.
Egy halálos beteg férfi utolsó perceit mutatja be a brit Sky televízió. Az 59 éves Craig Evert lesz az első, akit orvosi segítséggel elkövetett tényleges öngyilkosságát nyilvánosan bemutatják.
Gőzerővel készül Barack Obama megválasztott amerikai elnök és neje a január 20-ai beavatási ceremóniára. A volt illinois-i szenátor már kiválasztotta ünnepi szmokingját: a Hart Schaffner Marx által fémjelzett viselet 895 dollárt (182...
Nem jó ma adósnak lenni Magyarországon: 1,6 millió felnőtt tartozik ma különféle pénzintézeteknek, fejenként átlagban 5,3 millió forinttal. A közgazdász szerint meg lesz ennek a böjtje
Gyarló lény az ember: ami javakhoz hozzájut, azt elveszi magának. Ebben csak az akadályozza, hogy szülei – jó esetben – belé nevelték a mások tulajdonának tiszteletét. Arra azonban nem tanították meg – hiszen ez abban az...
Becézgetjük a másét, napjában többször halljuk a sajátunkat, ezzel élünk egy életen keresztül - a név megjelöli az embert. A keresztnevet a szülők hosszas gondolkodás vagy valamelyik szertett rokon után adják. Van azonban egy olyan nézet,...
Szörnyű pillanatokat élt át Komáromban egy pénzváltó alkalmazottja. Az asszony nyitás után kitette az árfolyamokat mutató táblát, amikor egy fegyveres rabló belökte az üzletbe. A férfi a nő fejéhez fegyvert szegezett, majd egy nagyobb...
Imádtam Marikát, de az életemre tört - sóhajt Polcz János a kórházi ágyon. A somogymeggyesi férfit a szomszédban lakó asszony kedden este lágyékon szúrta. János szerint kedvesének elborult az elméje, az asszony viszont azt vallotta, hogy...
Háborgó embertömeg várakozott órákon át a Ferihegyi repülőtéren, ahol az utasbiztonsági ellenőrzést végzők sztrájkja miatt tegnap reggel hattól nem szálltak fel a schengeni országokba tartó járatok. A sztájk lehet, hogy napokig tart.
A tíz! című provokatív tévéműsorban a női mellek kerülnek terítékre, s a megmondó emberek szájukra veszik Hajdú várandós nejét. A műsorvezető magánkívül tombol, ha tudja, letiltatja az adást, ha nem, akár perre is megy a TV2-vel
Dickens-figurákhoz hasonlította a bíróság azt a leicesteri házaspárt, amelyik tinédzser lányukat rabszolgasorban tartotta. A 15 éves lányt éheztették, és szobafogságra ítélték, miközben az összes házimunkát vele végeztették el.
Jessica Biel mostanáig főleg a SexyBack énekese, Justin Timberlake barátnőjeként volt ismert. Mostantól azonban más a helyzet, a színésznő ugyanis szaftos sztriptízt ad elő a Powder Blue című filmben, amelyben minden eddiginél jobban kitárulkozik....
Kiss Gábor nyolc esztendővel ezelőtti halálának ügye nem megoldhatatlan, csak azt a fiatalt kellene megtalálni, akivel a tinédzser eltűnése estéjén szórakozott - állítja Kodba Ferenc magánnyomozó. Sok szülő keresi ma is kétségbeesetten...
Hitelre nagy értékű gépkocsikat vett, majd ellopatta azokat egy bűnbanda, amelyik egy nyolcmillió forintot érő Mercedesen bukott meg. A kocsi ellopását október 30-án jelentették a Tatai Rendőrkapitányságon azzal, hogy tulajdonosa egy budapesti...
Megint elutasították Sólyom László köztársasági elnök egyik fontos posztra szánt jelöltjét a T. Ház. A legfőbb bíró személyére hétfőn az MSZP mondott nemet.
Átszakította egy fiatal kínai nő dobhártyáját a szenvedélyes csók, így körülbelül két hónapra teljesen megsüketült. A szexológus szerint azonban nem csak a csók okozhat sérülést, a szerelmeskedés csöppet sem veszélytelen, különösen,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.