"Egyenesen a kocsim alá feküdt!" – kezdte Bandi, akinek a történetéből kiderült, hogy egy újfajta kéregető átverés terjed. A fiatal férfi lapunknak elmondta, hogy éppen bevásárlásból ment volna haza, amikor majdnem áthajtott tolatás közben egy kéregetőn. Miután kiszállt a kocsiból megdöbbentő percek következtek.

Épp a budakalászi bevásárlóközpontban voltam vásárolni, amikor pedig végeztem már sötét volt
– kezdte Bandi, majd így folytatta.
Este nyolc előtt járhatott az idő, amikor kiértem a parkolóba, bepakoltam a cuccot, majd visszatoltam a bevásárlókocsit a tárolóba. Beültem, indítottam, körülnéztem, hátramenetbe kapcsolva balra és hátra akartam kitolatni a helyemről. A mellettem szorosan álló autók miatt a parkradar már eleve sípolt, figyeltem balra, hátra is, a tükrökbe is, meg a szemem sarkából a műszerfal közepén a tolatókamera képét néztem. Talán egy métert haladtam, amikor a kis képben mozdult valami, jobbról, hátulról a kocsi mögé
Bandi azonnal megállt, hogy ellenőrizze mit láthatott, ám arra nem számított, ami ezután történt.
Amikor megálltam, akkor látszott, hogy valaki fekszik a földön, pontosabban a kocsim mögött. Előre gurultam, megálltam, kiszálltam és hátramentem. Egy jajgató ember feküdt a földön, hajtogatta, hogy nagyon elütöttem. Nem ütöttem el, hozzá se ért a kocsihoz, legalább egy méterre voltam még tőle!
- mondta a Borsnak.
Bandi a megjátszott baleset ellenére is kedvesen viszonyult a kéregetőhöz.
A fura beszédű, munkáskabátos embernek segítettem felállni. Mondogatta, hogy elütöttem, adjak neki pénzt. Közöltem, hogy nem ütöttem el, a kamera is felvette. Amikor tovább erőltette, hogy adjak pénzt, akkor közöltem vele, hogy megyünk a rendőrségre. Ekkor azt mondta, hogy nincs baja, csak kell neki a pénz
- mondta a férfi.
Elmagyaráztam neki, hogy egyrészt ha a vezető nem veszi észre, akkor tényleg meghalhat, ha egy kéttonnás SUV rátolat. Másrészt elmondtam, hogy más embert, családot is tönkretehet lelkileg, vagy akár vétlen sofőrt börtönbe juttathat! Be akartam vinni a biztonságiakhoz a gallérjánál fogva, de végül ki rántotta magát és elfutott
- zárta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.