Négy Borlée testvér indul az atlétikai vb-n

belga váltó
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 11. 17:15
Először fordul elő a sportág történetében, hogy négy testvér indul az atlétikai ­világ­bajnokságon, de még három sem vett részt soha ugyanazon a világversenyen, ugyanabban a versenyszámban.

A Borlée testvérek közül Jonathan és Kevin évek óta tagja a belga négyszázas váltónak, de az idén csatlakozik hozzájuk öccsük, Dylan is.

Kevinnek ez a harmadik vb-je, két éve Deguban harmadik lett 400-on, míg ­Jo­na­than a második vb-nél tart. S bár a tavalyi olimpia előfutamában Jonathan megdöntötte testvére országos rekordját, a döntőben Kevin végzett előrébb: ötödik lett, egy hellyel megelőzve Jonathant.

Dylan most mutatkozik be vb-n, ő is tagja a 4x400-as váltónak – ilyen még sosem fordult elő, hogy egy versenyszámban három testvér indul. Dylannel egyébként sokat erősödik a staféta, ugyanis az ob-n egyéni legjobbját egy másodperccel megjavítva a második helyen végzett.

A Borlée fivéreket amúgy apjuk edzi, aki nem csak a fiú versenyzőkkel ér el sikereket, lánya, Olivia a 2008-as olimpián második, a 2007-es vb-n harmadik lett a 4x100-as váltó tagjaként, és most is joggal remél érmet az egyéni versenyszámban és a váltóval is.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.