Gyurta: csak Szélessel megy az úszás

reptér
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 13. 08:25
A Berlinből hazatért Gyurta Dániel, amint lehet, felkeresi az utóbbi hetekben meghurcolt mesterét, Széles Sándort. Azért, hogy sokadszor is a támogatásáról biztosítsa a kiváló szakembert.
jk

Lila mezes szurkolók hada várta Liszt Ferenc repülőéren Gyurta Dánielt. A 200 méteres mellúszás háromszoros világbajnoka Barcelonából, illetve az eindhoveni és berlini Vk-viadalról hazatérve köszönthették rajongói, és persze párja, Petra is ott volt, aki szerényen a háttérbe húzódva várta, hogy végre megölelhesse Danit.

– Fárasztó és eseménydús idény áll mögöttem, most végre kipihenhetem magam, bár egyelôre fogalmam sincs, hová megyünk nyaralni – mondta a világbajnok. –Minden attól függ, milyen programot beszélek meg Széles Sándor mesterrel, aki majd tizenöt éve irányítja a felkészülésemet. Szinte jobban tudja, mikor, mennyi pihenőre van szükségem, mint jómagam. Talán ezért is viseltek meg a vele történtek, az, hogy kurtán, furcsán hazaküldték a vb-ről. Amint lehet, felkeresem, hogy újra támogatásomról biztosítsam, hiszen nem először bizonyítottuk be, hogy nyerő páros a miénk.

A csúcsokat halmazó Hosszú Katinka, a vegyes úszás új királynője mellett szerényen, a háttérbe húzódva lépkedett edzője és vőlegénye, Shane Tusup. – Katinkáé minden érdem, hihetetlenül szorgalmas, én csak segítek neki – mondta az amerikai szakember, akinek sok versenyt előíró edzésprogramját máris követendő példának tartják.

– Augusztus 22-én lesz az esküvőnk, addig pihenek, elég lesz napi egy edzés is – mondta Katinka, aki elárulta, alig várja már, hogy végre felpróbálja esküvői ruháját. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.