A jelek szerint valami erjed a Magyar Birkózó Szövetségen belül, és még az is megeshet, hogy a tisztét 23 éve betöltő dr. Hegedűs Csaba elnök kihívóval számolhat valamikor a jövő év első felében megtartandó sportági kongresszuson
Tüneményes teremtés hazánk legkiválóbb golfozónője, Rózsa Csilla. A 17 éves sportoló testvérei alig várják, hogy profivá váljon, máris benyújtották a listát, ha gazdag lesz, mit szeretnének. Ő viszont „csak” annyit akar: a világ legjobbja legyen.
Azért van kegyetlenül nehéz helyzetben Dárdai Pál, mert amikor mérlegre teszi, maradjon-e a magyar labdarúgó-válogatott élén, vagy térjen vissza a Herthához, akkor nem csak saját magára kell gondolnia. A Bors megpróbál a fejébe férkőzve...
A Bors tudomása szerint két Sport TV-s és egy szabadúszó kommentátort is megkörnyékezett a köztelevízió az induló sportcsatornájához. Egyelőre nem tudni, a riporterek csatornát váltanak-e.
Minden oka adott az örömre Burcsa Győzőnek. A Videoton őszi bajnoki címet szerzett az NB I-ben, ráadásul a fehérvári futballklub igazgatójának megszületett hatodik unokája, Szonja.
Soha nem volt még magyarországi amerikaifutball-meccsen olyan hangulat, mint tegnap a Szőnyi úton, ahol a bajnoki döntőt rendezték a Docler Wolves és az Újbuda Rebels részvételével.
Dárdai Pál csapata legyőzte a finneket, így versenyben maradt az Eb-szereplésért. A kapitány saját magát hozta „nehéz helyzetbe”, mert hatalmas rajta a nyomás, hogy folytassa a munkát.
Sok más hírességgel – például Katalin hercegnő húgával, Pippa Middletonnal – José Mourinho is a londoni O2 Arénában nézte, amint Roger Federer 6:0, 6:1-re veri Andy Murray-t.
Az egykori krikettjátékos David Lawrence testépítőversenyt nyert, Tim Wiese német futballkapus pankrátormeccsen lép ringbe. Velük van az erő, de ez nem mindig volt így.
A bolgár nehézsúlyú öklöző, Kubrat Pulev arra készül, hogy négy vb-címe – WBA, IBF, WBO, IBO – közül az egyiktől megfosztja az ukrán Vladimir Klicskót. A tét: az IBF öve.
Németország legjelentősebb médiaelismerését, a Burda konszern által alapított Millennium-Bambi-díjat kapta meg a súlyos síbalesete, a kómában töltött hónapok után lábadozó Michael Schumacher.
Neymar sem a Barcelonában, sem a brazil válogatottban nem tud mostanság helyzetet kihagyni (legutóbb a törökök elleni 4-0 során duplázott), a nők terén azonban olykor jókora bakot lő.
Combsérülése miatt Milos Raonic nem vesz részt a budapesti Tennis Classics gálán. A londoni ATP-vb-n szereplő játékosok közül talál egy beugrót a főszervező, Taróczy Balázs.
Az orosz szövetség beismerte, a szombati, osztrákok elleni Eb-selejtező előtt képtelen kifizetni futballválogatottjuk olasz kapitánya, Fabio Capello elmaradt bérét. Jelenleg 700 millió forintnak megfelelő összeggel tartoznak.
Fél évet sem ült még a Bayern München 28,5 millió eurós adócsalásért elítélt exelnöke, Uli Hoeness, de máris arra készül, hogy újra munkába álljon. Kijáró börtönlakóként a klub utánpótlásával foglalkozna.
Dárdai Pál kapitány neje, Mónika sikert vár a finnek elleni mai Eb-selejtezőn, igaz, az eredményre nem tippel. Optimizmusa oka pedig igen egyszerű, szerinte a férje győzelemre született.
Cseh László nem indul a rövid pályás úszó-vb-n. A berlini Eb után később kezdte meg a felkészülését, ezért inkább kihagyja az éppen a 29. születésnapján – december 3-án – kezdődő dohai viadalt.
Odavan az olasz divatmárkákért L. Mátyás, a hazai fogadási csalások egyik fővádlottja. Az Armaninak becézett férfi milliós ruhákban és 6 millió forintos karórában jelent meg a tárgyaláson.
A finnek elleni Eb-selejtező a lelátón dől majd el: Dárdai Pál szerint a szurkolók támogatása elengedhetetlen a győzelemhez. Kész szerencse, hogy a finn élvonal látogatottsága alulmúlja az NB I-ét. A válogatottal kapcsolatban Ada, a Bors...
Hosszú Katinkát nem csak mi, magyarok éltetjük, a spanyol L’Esportiu lap is leborul az úszónő előtt, miután idei pénzdíjaival átlépte a bűvös határt, s ez úszóként neki sikerült először a világon.
Henrik Larsson lett a Helsingborg edzője. Ebben a csapatban kezdte és fejezte be pályafutását, ráadásul ott játszik 17 éves fia is. Hogy lesz ebből családi idill? Talán lesz: nem ritka az apa-fia közös munka.
Berki Krisztián harmadik világbajnoki aranyát szerezte, és kétségkívül ez a legértékesebb, hiszen ezt már mint édesapa nyerte. A kilenc hónapos Lia mindent megédesít az életében.
Nem csak a vízilabda-válogatott élén, a konyhában is fényes sikereket arathatna Benedek Tibor. A vb-győztes kapitány betársult egy belvárosi étterembe, igaz, a főzést azért inkább a profikra hagyja.
Gera Zoltán augusztusa parádésan sikerült a Groupama Arénában, az új stadion mindkét kapujába betalált. A Fradi ásza pénteken a finnek elleni Eb-selejtezőn gólpasszal is beérné.
Az észak-koreai kommunista rezsim két év után szabadon engedett egy amerikai „túszt”, Kenneth Bae-t. Dennis Rodman azt állítja, a diktátor Kim Dzsong Un az ő barátsága miatt könyörült meg az elítélten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.