Pert nyertek a sportolók a Magyar Olimpiai Bizottsággal szemben, amely hiába fellebbezett a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete ellen. Heteken belül ki kell csengetnie a 2013-as Világjátékokon öt arany- és két ezüstérmet szerzett maratoni kajak-kenusok kamatokkal együtt 216 millió forintra rúgó jutalmát.
Mint ismert, a MOB és az Emberi Erőforrások Minisztériuma azon izmozott, ki fizessen. Előbbi szerint egy állami jutalmat nehogy már nekik kelljen, utóbbi meg azzal védekezett, hogy a sportolók meghívásos versenyen vettek részt. Senki sem perkált, úgyhogy mehettek a bíróság elé.
– Kedden volt a másodfokú tárgyalás, ahol helybenhagyták az első ítéletet – mesélte lapunknak Csay Renáta, akit a legnagyobb, 33,2 millió forintos összeg illet meg. – Elvileg harminc napon belül kézhez kapjuk a végzést, onnan számítva 15 napon belül teljesíteniük kell felém az átutalást. Remélem, most már tényleg pont kerül az ügy végére – tette hozzá a tavaly egyesben és párosban is világbajnok maratoni versenyző, akit a nők között a világ legjobbjának választottak a World Paddle Awardson díjátadón.
– Hogy számítottam-e rá? Inkább azt mondanám, hogy reménykedtem benne – mondta Csay, aki Rióban három aranyérmet szerzett, Kozák Danutát is maga mögé utasította ebben a kategóriában. – Ez a sportág Oscar-díja. A közönség, illetve egy olimpiai és világbajnok versenyzőkből álló kuratórium szavazott meg a legjobbnak. Szerintem a 18 vb-címemnek köszönhetően, amellyel minden idők legsikeresebb versenyzője lettem. Szóval egész jól kezdődik ez az év, csak így is maradjon…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.