Magyar lányra vágyik Basshunter. A fiatal csajok körében igencsak népszerű énekes-dj nem is hozza magával saját táncosait, úgy döntött, hogy hazai táncosnőket szeretne maga mellett látni a színpadon. Basshunter sokat hallott már a magyar...
Nincs boldogabb ember ma a világon Jenson Buttonnál. A brit pilóta vasárnap életében először nyert a Monaco Nagydíjon, ráadásul a Forma-1-es vb-futamgyőzelmét követő partin közfelkiáltással megválasztották szíve hölgyét, Jessica Michibatát...
Igazgatói intője mellett osztályfőnöki dicséretben is részesült Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök – derült ki a Pápán megvásárolt osztálynaplóból. A Pápakovácsin élő Sör család egy bolhapiacon, nézelődés közben talált...
A vízbefúlástól mentette meg fotósát egy tengeri fotózáson Marcsi. A modell halált megvető bátorsággal vetette magát a fuldokló után, méghozzá úgy, hogy ő sem tudott úszni
Eltörli az ingatlanadót és az újonnan bevezetendő vagyonadót, visszaállítja a gyes három éves, - a tervek szerint két évre csökkenő - időtartamát - ígéri többek között a Fidesz, hatalomra kerülése esetén. Ha így lesz, előfordulhat,...
Bár a családok többsége közös kasszán van, minden háztartásban van egy pénzügyminiszter, aki megmondja, hogy mikor kerülhet új plazmatévé a polcra, és arról is határoz, hogy idén csak a Balatonra, netán valamelyik külföldi szigetre...
Helló, Morpheus, hogy ityeg a fityeg? Így szólították le tegnap a villamoson Cserey Gyula az MSZP EP-képviselőjelöltjét, aki leámásolta a Matrix című film egyik jelenetét és azzal a klippel kampányol.
Tovább dagad a Deutsche Telekom botránya. Kiderült, hogy nemcsak „egyszerűen” megfigyelte munkatársai magánéletét, de külföldi leányvállalatainál még a menedzserek szexuális szokásai után is nyomoztatott. Állítólag a Magyar...
A szülők figyelmetlenségének lett áldozata egy egy hónapos kislány a baranyai Lothárdon. A védőnő hiába figyelmeztette az anyukát, hogy a kút mérgező, a kis Jankát nitrátos vízzel itatta.
Bár már elmúlt negyven éves még mindig bomba formában van Pamela Anderson a Baywatch egykori sztárja. Erről a malibui parton strandolók saját szemükkel is meggyőződhettek, hiszen a szőkeség nem valami félreeső szigeten pihen, sokkal inkább...
Kéjgyilkossággal vádolnak egy ír focistát, aki szex közben akaratlanul megfojtotta barátnőjét. A pár perverz szexuális játékoknak hódolt, annak is a legveszélyesebb fajtáját gyakorolták, a fojtogatós szexet.
Hugh Hefner neve legalább annyira összeforrt a Playboy márkanévvel, mint a nyuszifül. Az 56 évvel ezelőtt megalapított férfimagazinnak és alapítójának most mégis elválnak útjai.
Az orvostudomány nem lel magyarázatot Jordan Haddler gyógyulására. A hároméves angol fiúcskáról fél évvel ezelőtt kiderült, hogy gyógyíthatatlan fehérvérűségben szenved.
Gisele Bündchen februárban mondta ki két ízban is a boldogító igent Tom Bradynek, és egyesek már most tudni váélik, hogy hamarosan gyarapodik a család. A szupermodell egyik barátja a Radar Online-nak elárulta: Gisele gyereket vár és nagyon boldog.
Michelle Obama amerikai First Lady-nek is megvan a maga gazdaságélénkítő csomagja – még ha nem is tudatosan, de fellendítette az ország ruhaiparát, és jó pár ismeretlen divattervezőt futtatott be.
Már életében bekerült az egyetemi tankönyvekbe találmány révén a noszlopi étteremtulajdonos, Szabó Péter. A fogadós olyan savanyítási eljárást dolgozott ki, amelyik a Corvinus Egyetem oktatóinak figyelmét is felkeltette.
A főváros XI. kerületében is bevezették az alkoholtilalmat, de egy pub érdekes megoldást talált arra, hogy kiszolgálják a vendégeiket. Erotikus és pornográf fotósorozatból nyitottak kiállítást, így minden este 10 órától hajnali 5-ig...
Öt helyett csak két államilag finanszírozott lombikos megtermékenyítési lehetőséget biztosítana a gyermeknemzésben nehézségekkel küzdő pároknak egy magán-lombikcentrum vezetője. Somody Imre szerint a kevesebb lehetőség nagyobb hatékonyságot...
Egyenlő félként kezeli és elképesztő hóbortokkal kényezteti házi kedvencét sok állattartó. Az állati kiegészítők között megtalálható a macskatej és a cica-ásványvíz, de kutyasör, állatparfüm és ebmobil is kapható az elkényeztetett...
Ügyvédi baklövés és bürokrácia miatt lakoltatják ki Szeitz Ferencet. 30 napot kapott, hogy felszámolja életét, és elhagyja az ingatlant. Pedig papírokkal tudja bizonyítani: a telek az övé. Mégis kitúrták, és még átmeneti lakást sem...
Az EP-kampányban a Bors utánajárt, a pártok hol és mennyiből próbálják megtartani kampányzáró rendezvényüket. Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket küldtük el. Akadt olyan parlamenti párt, amely válaszra sem méltatta lapunkat, de olyan...
Brutális gyilkosság elkövetésével gyanúsítják, még saját magára is halálos ítéletet kérne A. Péter, a hatóságok mégis úgy óvják, mint egy hímes tojást. A 22 éves egykori Magyar Gárdatag megölte, majd lefejezte szerelmét. Előzetesben...
Gonosz tréfát űztek egykori kollégái Vágó Istvánnal. Az RTL Klub Kalandra fal! című műsorának fel - vételén Sebestyén Balázs és Vadon János paródiát adott elő a kvízmesterről, aki a közelmúltban távozott a fiatalabb műsorvezetőket...
1958-ban az akkor 14 éves Bernadette Soubirous a Gave folyócska közelében egy barlangban fényesen sugárzó, fehérbe öltözött női alakot látott, aki szótlanul rámosolygott, majd eltűnt. A lány előtt még további 17 alkalommal jelent meg...
Koruk legbefolyásosabb, legtehetségesebb emberei voltak azok a művészek, politikusok, császári bizalmasok, akik többségét gyermekkorukban kasztrálták. Napjainkban sem ismeretlen azonban az eunuch fogalma, Indiában külön pártot alakítottak...
Arról vitatkozunk, hogy miként osszuk el azt a keveset, amit az ország megtermel. Arról nem esik szó, hogy mitől tudnánk az eddiginél sokkal többet termelni, hogy legyen mit elosztani. A kormány bűvészkedik az adókkal: egy kicsit elvesz, egy...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.